Tartalékcsapatunk hétvégén a szintén NB III-as Szekszárd vendége volt, ahol gól nélküli első félidő után a hazaiak szerezték meg végül a mindent eldöntő találatot az edzőmeccsen.
– Ez volt a harmadik fellépésünk elő füves pályán, ami meglátszott a játékunk minőségén. Ugyanakkor fáradtabban is mozogtunk, ami a koncentrációban és a meccs hajrájában fizikálisan is érezhető volt. Összességében elégedett lehetek, sok pozitívuma volt a mérkőzésnek, a hibákat pedig van még idő javítani. Frissülnünk kell a következő két hétben most már, vasárnap pedig következik a Dunaföldvár elleni főpróba hazai pályán – értékelt Virágh Ferenc vezetőedző.
Szekszárd – Kecskeméti TE II. 1-0 (0-0)
Felkészülési mérkőzés
KTE II.: Telek – Czenky, Jászai-Deák, Szalai Sz., Goretich, Hatvani, Bodor, Györgye, Kovács P., Majoros, Zoltán. Csere: Cseh, Horváth Á., Kárpáti, Balis. Vezetőedző: Virágh Ferenc
Szerző: KTE/kecskemetite.hu