Az NB III. dél-keleti csoport 21. fordulójában tartalékcsapatunk a Szeged-Csanád GA II. vendége volt. Virágh Ferenc együttese fontos győzelmet ünnepelhetett idegenben.
Virágh Ferenc több visszajátszóra is számíthatott, hiszen a fiatalok mellett Kersák Roland, Májer Milán és Mihajlo Meszhi adta a rutint ezúttal. Az első félidő gólt még nem hozott a kecskeméti fölény ellenére, de a második elején gyorsan megtörtük a jeget: a 49. percben Szendrei több védőt lerázva tört be jobbról a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszút (0-1). A folytatásban nem született gól, így a fiatalok három ponttal térhettek haza az alsóházi rangadóról, amivel megelőzték Füzesgyarmatot is, így már a 13. helyen állnak.
– Nehéz mérkőzés volt, nem véletlenül indult ilyen jól tavasszal a Szeged. Végig fölényben tudtunk játszani, több lehetőségünk is adódott, de csak a második félidő elején tudtuk egy egyéni villanással feltörni a védekezésüket. Nem forgott veszélyben a kapunk, remek csapat teljesítményt mutattunk, de a hosszabbításban egy rosszul eltalált labda majdnem gondot okozott, szerencsére nem így történt. Összességében megérdemeltem nyertünk, fontos három pontot szereztünk – értékelt Virágh Ferenc.
Szeged-Csanád GA II. – Kecskeméti TE II. 0-1 (0-0)
Szeged. V: Németh (Kulcsár, Kovács)
Szeged: Takács J. – Berta, Benyó (Sándor 66.), Lestyán, Földi (Lippai 66.), Könczey, Fábiánkovits, Bakó, Dudás, Nagy D. (Milencovici 80.), Gyuga (Simon 80.). Vezetőedző: Igor Bilic
KTE II.: Kersák – Hatvani (Jászai-Deák 91.), Artner (Zoltán 82.), Nagy O., Szendrei (Györgye 90.), Kovács K. (Bodor 82.), Polyák K., Meszhi, Májer, Szamosi, Molnár M. Vezetőedző: Virágh Ferenc
Gól: Szendrei (49.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu