A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szép sikerrel vágtunk vissza a Budaörsnek

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a KTE HUFBAU magabiztos, 3-0-os sikert ért el Budaörsön, ezzel győzelemmel sikerült lezárni a szépen sikerült őszi szezont.

Az első félidőben a széllel is meg kellett birkóznia a csapatoknak, ami ekkor a kecskeméti oldalt segítette. Enélkül is úgy tűnt, hogy a vendég labdabirtoklási fölény állandósulni fog, tíz perc elteltével már helyzetek is adódtak. Előbb Belényesi vágta fölé Tóth Dániel levágódó átlövését, majd Szuhodovszki lőtt mellé 12 méterről. A folytatásban egyre inkább fölényben volt a KTE, mégis egy kontrából sikerült gyakorlatilag megszerezni a vezetést, amikor Varga kapus kirúgását pont annyira nyomta meg a szél, hogy Lukács egyedül törhessen kapura és a jobb alsóba lőhessen így a 33. percben (0-1). Az első félidő végén Petneházi és Halácsi összejátéka végén utóbbi lőtt fölé néhány méterről, majd a 43. percben Szalai Gáborról pattant mellé néhány méterről a labda Nagy beadása után.

A második félidőt gyors góllal kezdte a KTE, Lukács ment el a jobb oldalon az alapvonalig, majd lapos beadását Vágó passzolta a jobb alsóba öt méterről (0-2). A folytatásban is higgadt maradt a KTE, nagyobb helyzetek nem alakultak ki, inkább a mezőnyharc dominált. A hajrában egyre inkább csökkent a hazaiak koncentrációja, ami újabb gólt hozott, Nagy szöglete után végül több játékos érintése után Szalai Gábor csúsztatott közelről a kapuba (0-3).

Budaörs – KTE HUFBAU 0-3 (0-1)

Budaörs, 300 néző. Vezeti: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Rózsa Dávid)

BSC: Slakta – Tóth K., Gyurácz, Fényes, Pintér D. – Kapronczai (Balázs Zs., a szünetben), Lengyel B. (Sajbán 33.), Petneházi, Molnár Cs. (Vankó 63.) – Winkler A. (Váradi 86.), Halácsi (Gula 86.). Vezetőedző: Gabala Krisztián

KTE: Varga B. – Tóth D., Szabó A. (Gál 89.), Belényesi, Szalai G., Grünvald – Nagy K., Vágó L. (Marsa 86.), Szuhodovszki (Katona 67.) – Lukács D. (Győri B. 89.), Szalai J. (Tóth B. 67.) Vezetőedző: Szabó István

Gólszerzők: Lukács D. (33.), Vágó L. (54.), Szalai G. (82.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók