Megvan a nyár harmadik érkezője is: klubunk mindenben megállapodott a szabadon igazolható Szilágyi Zoltánnal, aki legutóbb Szegeden futballozott.
Szilágyi Zoltán Hajdúböszörményben kezdett el futballozni, de már fiatalon a Vasas akadémiájára került. Az angyalföldieknél járta végig a korosztályos csapatokat, majd 2016-tól 2018-ig kölcsönben játszott az NB II-es Siófoknál, ahol rögtön alapember lett.
A kölcsön végeztével a Vasasnál számítottak már rá, ahol négy év alatt kétszer lett bronzérmes, majd az utolsó szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett a fővárosiakkal. Rögtön ezután, 2022 nyarán igazolt a Szeged-Csanád GA-hoz, ahol négy éven keresztül volt stabil alapembere a gárdának.
A korábbi utánpótlás-válogatott védő összesen 219 NB II-es meccsen lépett eddig pályára, ezeken 7 gólt és 6 gólpasszt jegyez. Értékét 250 ezer euróra becsüli a Transfermarkt, amivel klubja legértékesebb játékosának számított.
A 28 esztendős, 191 centiméter magas védő izgatottan várja a kecskeméti kihívásokat:
– Nagyon örültem a kecskeméti megkeresésnek és lehetőségnek. A klub és Tímár Krisztián vezetőedző is szimpatikus terveket vázolt fel nekem. Olyan típus vagyok, aki komoly célokért szeret küzdeni, ezek Kecskeméten adottak, mivel egy stabil és jó csapattal szeretnénk feljutni az NB I-be. Szeretnék a csapat segítségére lenni, alapemberré válni, amit jó játékkal hálálnék meg. Haris Attilával jól ismerjük már egymást Szegedről, akkor is beszéltünk, amikor megkeresett a klub. Várom már a közös munkát vele és a csapattal is – mondta Szilágyi Zoltán.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































