A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szuhodovszki Soma: Együtt ezt is meg tudjuk csinálni

A Diósgyőrben elszenvedett 3-1-es vereség után Szuhodovszki Soma értékelt az M4 Sport kamerái előtt. Játékosunk elmondta, csak együtt indulhatnak meg előre, továbbra is hisznek egymásban.

– Nagyon hamar nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, sajnos egy butaságból kaptuk az első gólt, egy szerencsétlen szituációban Márió rálépett az ellenfél lábára, ami megadta az alaphangot a hazaiaknak. Erre jött gyorsan a második, ebből kellett volna ezután visszajönni. Dolgoztunk becsülettel, de ez ma kevés volt. Magasra tettük tavaly a lécet, de nem tudunk mást tenni, mint felemelni a fejeket és dolgozni kell tovább. Megfordult most valami, ami eddig befelé pattant, az most kifelé pattan nekünk, az ellenfélnek pedig fordítva. Hibásak vagyunk ebben mi is, de ennek is megnézzük az okait. Vannak hiányzóink, ez nem titok, de nem szabad ezzel takaróznunk. Ugyanúgy egy csapat vagyunk, mi bízunk a szakmai stábban, a szakmai stáb bízik bennünk, együtt ezt is meg tudjuk csinálni – mondta Szuhodovszki Soma.

További értékelések az m4sport.hu-n!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók