A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szuhodovszki Soma: Jó érzés újra ott lenni a válogatottban

Középpályásunk újra bekerült válogatott keretbe, ráadásul a szurkolók október legjobb játékosának látták, így pozitív élményekkel készülhet a kisvárdai bajnokira. Nehéz volt kívülről néznie a Ferencváros elleni meccset, most már azonban arra koncentrál, hogy a sikerek útján maradjanak.

– Gratulálok a második válogatott meghívódhoz, hogyan fogadtad?

– Nagyon jó érzés természetesen újra ott lenni, ez egy fontos visszajelzés is számomra. Bízom benne, hogy megint azt a formát tudom majd hozni, amivel már korábban is bekerültem. Boldog vagyok, megtisztelő ott lenni a keretben, szívni magamba azt a légkört, csak tanulhatok és fejlődhetek.

– Ráadásul nagy siker kapujában van a válogatott, egy zsinórban harmadik Eb-részvétel lehetőségéért küzdhettek. Ezzel a gondolattal már eljátszottál?

– Van még hátra addig egy nagyon fontos bajnoki is, de természetesen azért eljátszottam már a gondolattal, milyen lenne telt ház előtt, közösen ünnepelni a szurkolókkal az utolsó meccs után. Jó lenne, de van még feladat, amit teljesíteni kell ehhez, remélem, hogy össze is fog jönni.

– Pozitív élményekből nincs hiány, hiszen a hónap játékosa lettél a szurkolók szerint, a csapat mögött van egy jó periódus most már, illetve jött a válogatott meghívó. Mekkora lendületet ad neked ez a folytatáshoz?

– Az ilyen megerősítések és élmények mindig jót tesznek egy játékos lelkének. Ebből én is tudok táplálkozni, az önbizalmamnak sem árt természetesen. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy tudok még ennél többet, tudok még magasabb szinten is teljesíteni, ezen vagyok most is.

– A Ferencváros elleni sikert a lelátón kellett kiszurkolnod, ilyet ritkán kell átélned. Milyen volt?

– Ennél rosszabb szerintem nincs. Én sokkal jobban izgulok ilyenkor, amikor kívülről kell nézni a csapatot, mintha ott lennék a pályán, vagy akár a padon. Amíg 2-0-ra vezettünk, addig nyugodt voltam, de aztán jött a szépítés. Az utolsó húsz perc kívülről nagyon lassan telt el, le is izzadtam. A srácok viszont nagyot küzdöttek, így fontos sikernek örülhettünk.

– Kisvárdára megyünk, ami nevezhető hatpontos derbinek is akár. Milyen mérkőzésre számítotok?

– A Kisvárda a héten túlesett egy edzőváltáson, ezt is szem előtt kell tartanunk. Biztosan nagyon motiváltak, mindent meg fognak tenni a győzelemért. Három győzelem után nem meglepő, hogy jó a hangulat nálunk, szeretnénk ezt folytatni, legalább pontot, vagy pontokat elhozni Kisvárdáról. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lesz könnyű. A legutóbbi meccsüket pont láttam a ZTE ellen, nagyon veszélyesen futballoztak, akkor is, ha végül a vendégek szerezték meg a győztes gólt. Fel kell készülnünk ennek tükrében alaposan.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók