A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szuhodovszki Soma klubrekordért vált klubot

A mai napon hivatalossá vált, hogy klubunk válogatott középpályása, Szuhodovszki Soma a Debreceni VSC-hez igazol, miután a piros-fehérek kecskeméti szempontból klubrekordnak számító összegért, megvásárolták játékjogát.

Szuhodovszki Soma 2021 nyarán, még az NB II.-es idény elején érkezett szabadon igazolható játékosként klubunkhoz a Győrtől, ahol akkor sérülések miatt kevés lehetőséget kapott, javarészt az ETO megye I.-es tartalékcsapatában kapott csak szerepet. Noha kezdetben inkább a cserepadról szállt be, a tavaszi szezonra alapember lett, 35 mérkőzésen 5 gólt és 4 gólpasszt tett hozzá a feljutáshoz. Az NB I.-ben sem lassított, 32 meccsen 3 gólig és 9 gólpasszig jutott, első NB I-es találata – a Puskás Akadémia ellen – a hónap gólja lett a ligában.

A 2023/2024-es idényt góllal és gólpasszal kezdte a Riga elleni Ekl-selejtezőn, ami klubunk első nemzetközi sikerét jelentette egyben. A magyar válogatottba kétszer is behívta Marco Rossi szövetségi kapitány idén ősszel, majd a Montenegró elleni Eb-selejtezőn csereként be is mutatkozhatott nemzeti színekben. Ő lett ezzel a KTE történetének harmadik magyar válogatott labdarúgója Tököli Attila és Horváth Krisztofer után. Ebben az idényben 18 tétmeccsen 4 gólt és 2 gólpasszt tett be a közösbe. Szuhodovszki Soma NB II.-es és NB I.-es ezüstéremmel távozik klubunktól, lila-fehérben 90 találkozón 12 gólt és 18 gólpasszt szerzett a mögöttünk hagyott kettő és fél évben.

Szuhodovszki Somáért a DVSC klubrekordnak számító összeget fizetett, egyben a transzfer kapcsán meg kell jegyezni, csupán néhány alkalommal adtak az utóbbi években ennél nagyobb átigazolási díjat magyar játékosért a hazai transzfer piacon. Klubunk filozófiáját követve, a hosszú távú jövőt is szem előtt tartva, nem gördített akadályt a játékos klubváltása elé ilyen körülmények között.

– Az egyik szemünk sír természetesen, hiszen Szuhodovszki Soma játékával és személyiségével is egy fontos tagja volt csapatunknak. Két és fél évig dolgoztunk együtt, fejlődése hűen tükrözi azt a filozófiát, amit klubunk a kezdetektől vall, miszerint szeretnénk értéket teremteni a magyar labdarúgásban. Soma gyakorlatilag a nulláról indult nálunk, közös munkával azonban eljutottunk oda, hogy egy megye I-es tartalékcsapattól érkezve, a másodosztályban fokozatosan alapemberré válva, bemutatkozva az élvonalban, rövid idő alatt eljutott a válogatottságig. Valljuk, hogy aki úgy érzi, eljött a váltás ideje, annak nem álljuk útját, ha az gazdasági szempontból is a klub hosszú távú működését erősíti, ez egy ilyen szituáció volt. Büszkék vagyunk ugyanakkor arra, amilyen utat jártunk végig közösen Somával, egyben kívánjuk, hogy jusson el minél magasabb szintre pályafutása során, hiszen azzal a KTE hírnevét is tovább tudja öregbíteni. Egy dolog biztos, mindig egy lesz közölünk, és mindig szeretettel fogadjuk Kecskeméten a jövőben is. Ahogy filozófiánk, úgy céljaink is változatlanok, szeretnénk továbbra is hozzá hasonló labdarúgókat felépíteni a KTE, illetve a magyar labdarúgás számára – mondta dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője.

Szuhodovszki Soma élményekkel és érzelmekkel teli időszakot töltött Kecskeméten, így természetesen nem volt könnyű meghoznia a döntést.

– Elmondhatom, hogy eddigi pályafutásom legszebb évei voltak a kecskemétiek. Nagyon sokat köszönhetek a klubvezetésnek és a stábnak, különösen Szabó Istvánnak, a csapattársaknak és természetesen a szurkolóknak is. Rengeteget kaptam a klubtól, csak hálával és jó szívvel gondolhatok vissza a Kecskeméten töltött időszakomra. Életem egyik, ha nem a legnehezebb döntése volt ez, de vannak olyan helyzetek, amikor az embernek meg kell hoznia ezeket. Akármilyen fájdalmas is lehet egy elhatározás adott pillanatban, úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam meg a karrierem építése szempontjából. Bízom benne, hogy Kecskeméten is büszkék lesznek rám, ha elérem a céljaimat. Rengeteg emlékezetes pillanattal a hátam mögött távozom. Ilyen az NB II-es feljutás, és annak feledhetetlen ünneplése. Az NB I-ben itt debütáltam, sok másik csapattársammal együtt. Szép emlék az első közös győzelem, vagy amikor először nyertünk a bajnok Ferencváros ellen. Másodikként teleltünk, majd egy olyan tavaszt futottunk, ami elképesztő teljesítmény volt. Klubtörténelmi ezüstérmet szereztünk, kijutottunk a nemzetközi porondra, ami újoncként hatalmas dolognak számított. Megszületett ezután az első nemzetközi sikerünk is. Továbbá Kecskeméten kaptam először válogatott meghívót, a klubot képviselve mutatkoztam be a válogatottban. Ezek olyan lépcsőfokok voltak, melyekről nem gondoltam volna két évvel ezelőtt, hogy ilyen gyorsan meg fogom mászni őket, de sikerült! Nagyon sok sikert kívánok az egész klubnak, bízom benne, hogy a KTE még évekig stabil tagja lesz az NB I-nek. Csodálatos emberek dolgoznak Kecskeméten, nagyon megérdemli ez a közösség, hogy ez így legyen – mondta Szuhodovszki Soma.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók