A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szuhodovszki Soma: Mindent meg fogunk tenni

A KTE HUFBAU szerdán 18 órakor a DVSC-t fogadja a MOL Magyar Kupában, ahol így egy NBI-es rivális ellen is bizonyíthatnak játékosaink. Szuhodovszki Soma kitűnő hangulatban várhatja a találkozót, hiszen vasárnap pontot érő gólt lőtt Békéscsabán.

-Gratulálok a gólodhoz! A kupában korábban már betaláltál, de ez volt az első találatod a bajnokságban. Vártad már?

-Köszönöm! Igen, nagyon vártam már, hogy megszerezhessem végre első bajnoki gólomat kecskeméti színekben is, mert régen találtam már be a pontvadászatban. Külön öröm számomra, hogy ráadásul ez egy nagyon fontos, pontot érő találat lett.

-Újabb értékes pontot hozott haza idegenből a csapat, hogyan láttad a békéscsabai meccset?

-Az első felidőben úgy gondolom, hogy 20-25 percig nem sikerült megvalósítani, amit előre elterveztünk. Kicsit úgy láttam, hogy Misa súlyosnak tűnő sérülése megfogta a fiúkat, de aztán kezdtük átvenni az irányítást, kezdeményezőbbe vált a játékunk, de az egyenlítés ekkor még nem jött össze. A második felidőben a cserékkel lendületet tudtunk vinni a játékba, amit a kiállítás sem tudott megzavarni, megérdemelten egyenlítettünk. Az utolsó negyedórában kicsit beszorultunk, de komolyabb helyzete nem adódott az ellenfélnek. Összeségében úgy vélem, talán mi lehettünk elégedettebbek az egy ponttal most.

-Lassan novembert írunk, de még nem talált legyőzőre az együttes a Kecskemét táblát elhagyva. Ritka bravúr ez minden osztályban, mi a titok?

-Nem gondolnám, hogy lenne bármilyen nagy titok is. Hétről hétre készülünk minden ellenfelünkből, mindig csak az adott célra fókuszálunk, mindig csak az adott meccset akarjuk megnyerni. Ez a mentalitás eredménnyel párosul.

-A szurkolók már nagyon várják a szerdai, Debrecen elleni kupameccset. Köztetek mennyire téma, miként látod egyáltalán az esélyeket egy élvonalbeli, korábbi válogatottakkal teletűzdelt csapat ellen?

-Egyértelmű, mindenki nagyon várja a meccset, hiszen szeretnénk bizonyítani egy NBI-es ellenféllel szemben is. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de annyit megígérhetünk, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy győztesként hagyjuk el a pályát.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók