- 
Szuhodovszki Soma a KTE történetének harmadik magyar válogatott játékosa lett azzal, hogy Montenegró ellen debütálhatott. Középpályásunk hatalmas utat járt be, mely reméli, hogy még szép sikerekkel folytatódik majd.
– Montenegró ellen bemutatkozhattál a válogatottban, ez most pályafutásod legemlékezetesebb momentuma?
– Remélem, hogy nem ez lesz a csúcs, de most mindenképpen az. Nagyon boldog vagyok, megtisztelő, hogy lehetőséget kaptam. Pláne azért, mert már nem is számítottam rá, hogy beállok, azt hittem nem cserélünk többet.
– Jártál már válogatott edzőtáborban, de olyanban ritkábban lehet része az embernek, hogy egy Eb-kijutás ünneplésébe torkollik akár kétszer is. Maradandó élmény?
– A munkában nem volt változás, minden ellenfelet nagyon komolyan veszünk, így is készültünk. Bulgáriában nem voltam keretben, úgyhogy gyakorlatilag végig állva néztem a meccset, nem tudtam egyszerűen leülni. Az elején nagyon jól játszottak a fiúk, jött a vezető gól és az emberelőny, aztán jött egy rosszabb periódus, de az utolsó másodpercekben kiharcoltuk azt, hogy utazhassunk az Eb-re. Nagyon jó volt a hangulat a hazaúton is, örülök, hogy ennek is részese lehettem. Montenegró ellen kicsit talán nehézkesen indult ezt követően az utolsó meccsünk, de a második félidőben már nem volt kérdés, melyik a jobb csapat, így sikert ünnepelhettünk a szurkolókkal.
– Mentél már pár kört a Széktóiban, de gondolom ez kicsit hosszabb volt.
– Az biztos! Megmondom őszintén, a végére már éreztem a vállam, de ez legyen mindig a legnagyobb problémám.
– Azok közé a játékosok közé tartozol, akik már az NB II. óta Kecskeméten futballoznak, ráadásul azzal a céllal érkeztél, hogy gyakorlatilag új lendületet adj a karrierednek. Ennek tükrében példaértékű az, ahova eljutottál, ezt hogyan éled meg?
– Két és fél éve indultam el ezen az úton, amikor Kecskemétre kerültem. Sajnos az azt megelőző két-három évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, meg ahogy lehetett volna. Ennek is biztosan megvan az oka, valamiért ennek így kellett lennie. Utána viszont Kecskeméten megtaláltam azt az otthont és azt a csapatot, ahol elkezdhettem felépíteni magam újra. Ez egy közös munka volt, kellettek hozzá a társak, az edzők, persze én is. Amikor megjöttem, akkor egy NB II-es cserejátékos voltam, most pedig ott tartok, hogy bemutatkozhattam a válogatottban. Nehéz ezt szavakkal leírni, de nagyon boldog vagyok.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
