A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szuhodovszki Soma: Rögös út vezetett idáig

Szuhodovszki Soma a közelmúltban 50. mérkőzését játszotta a KTE színeiben. Középpályásunk rögös utat járt be, de Kecskeméten megtalálta számításait, előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben is alapembere lett a csapatnak, emellett a folyamatos fejlődést is érzi. 

– 50. meccsedet is lejátszottad a KTE színeiben, hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

– Azt kell mondjam, hogy karrierem legszebb időszaka volt ez az 50 mérkőzés mindenképpen. Nagyon örülök, hogy ide tudtam kerülni Kecskemétre. Együtt tudtunk feljutni, együtt tudtunk fejlődni egészen odáig most már, hogy jelen pillanatban a dobogóért is harcban lehetünk az NB I-ben.

– Van-e kedvenc pillanat, mérkőzés, siker?

– Most a Ferencváros elleni sikert kell kiemelnem a friss emlékek közül. Hibátlan mérleggel, egyetlen kapott góllal jött hozzánk az FTC, mégis 2-0-ra sikerült legyőznünk őket. Ez a mérkőzés mindig élénken meg fog bennem maradni.

– Ez az év számodra is a sikerekről szól tulajdonképpen, előbb meghatározó játékos lettél az NB II-ben, feljutottál, majd az NB I-ben debütálva is alapembere vagy a csapatnak. 22 évesen mondhatjuk, hogy rátaláltál az utadra?

– Rögös út vezetett idáig, egyéb okok miatt nem mindig úgy alakultak korábban a dolgaim, ahogyan én azt szerettem volna. Sérülések is hátráltattak, amiről ugyan nem tehettem, de ezek visszavetettek a folyamatos fejlődésben. Itt ez szerencsére megszűnt, egyre több és több munkát tudtam beletenni abba, hogy lépegessek előre, a befektetett munka megtérülését pedig érzem és tapasztalom magamon. Kecskeméten ráéreztem én is és a szakmai stáb is, hogy mi az, ami jó nekem. Fekszenek a kemény edzések, a játékrendszer, érzem magamon a fejlődést. A játékkal egyben megjött az önbizalom is.

– A Debrecen ellen tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát hazai pályán a csapat, most Mezőkövesden folytatjátok a szezont. Milyen mérkőzést vársz?

– Nekünk minden meccsbe úgy kell belemennünk, mint ahogy azt akár a Ferencváros ellen tettük. Muszáj azt a harcos, akaratos, agresszív játékot nyújtanunk, hogy pontot vagy pontokat tudjunk szerezni. Ugyanígy készülünk a Mezőkövesd ellen is, szeretnénk onnan is jó eredménnyel hazatérni.

– A csapat rendkívül jól szerepel, továbbra is tartjuk a második helyet a tabellán. Mivel lennél elégedett a három hátralévő meccset követően?

– Egy hízelgő gondolat lenne, hogy nem kapunk már ki ezen a hátralévő három meccsen, hiszen az azt jelentené, hogy féltávnál csak egyetlen vereségünk lenne. Őszintén szólva én azt is aláírnám, ha négy pontot gyűjtenénk még, ezzel már nem lehetnénk elégedetlenek. 28 ponttal mehetnénk neki a tavaszi a szezonnak ebben az esetben, amivel egy picit megnyugodhatnánk már. Ez nem azt jelenti ugyanakkor, hogy kiengedhetnénk, mert ebben a bajnokságban bármi megtörténhet.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók