A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szurkolói információk a Kisvárda elleni meccshez

Pénteken 20:00-kor a tavalyi ezüstérmes Kisvárdát fogadja a Kecskeméti TE a Széktói Stadionban. A mérkőzés kapcsán összeszedtünk minden fontos tudnivalót a szurkolóknak.

Továbbra is csak az „A” lelátó kerül megnyitásra, azon belül is az N, M, L, K, illetve a G, F és E szektorok. Ez egyben azt jelenti, hogy összesen 1983 hazai néző befogadására lesz alkalmas a Széktói Stadion. A jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt.

Elővételben a jegymester.hu oldalon online már jegyet és bérletet is lehet vásárolni, míg a személyes elővételes időpontok számát bővítettük. Ennek megfelelően csütörtökön 9-11, valamint 16-18 óráig a Széktói Stadion 2-es pénztárában (uszoda parkoló) lehet beszerezni a jegyeket. Ezekben az időpontokban ajándéktárgyak vásárlására is lesz lehetőség. Mindkét esetben kézpénzzel van lehetőség fizetni, ahol a mérkőzés folyamán a stadionban is.

A mérkőzés napján 18:30-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében.

Továbbra is megéri még bérletet váltani, hiszen ezzel garantáltan minden hazai tétmeccsre belépőhöz juthatnak drukkereink. A normál bérlet 25.000 forint, míg a kedvezményest 15.000 forintért lehet megvásárolni, a 6 éven aluliaknak regisztrációs bérletet is lehet váltani. Az online vásárolt bérletek papír alapon nyomtathatók vagy a telefonon keresztül is olvasható a vonalkód. A papír alapú bérleteket plasztik kártyára is be tudjuk váltani a stadionban a személyes elővételes időpontokban, vagy előzetes telefonos egyeztetés után, elérhetőség lentebb.

Jegyárak a Kisvárda ellen:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.000 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Ingyenes, de regisztrációs jegyet váltani kell

Vendég szurkolók

A vendég szurkolókra és szektorra a hazai jegyárak és kedvezmények érvényesek. 

A jegy- bérletinformációk kapcsán a +36 20 482 9646-es telefonszámon lehet érdeklődni a szezon során klubunknál, hétköznap 8-16 óráig. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók