A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szurkolói információk az ETO elleni hazai bajnokihoz

Újabb hazai mérkőzéssel folytatódik az idény a KTE számára, csapatunk ezúttal az ETO FC Győrt fogadja péntek este 20:00-kor a Széktói Stadionban. A két együttes kilenc esztendő után találkozik ismét az élvonalban. A jegyek és a bérletek elővételben folyamatosan kaphatók.

Jegyek, kapunyitás, beléptetés

Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet és bérletet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – másfél órával a kezdés előtt nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel. Pénteken ennek megfelelően 18:30-kor nyitnak a kapuk.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Négy kiemelt hazai mérkőzésünk van ebben az évben hazai pályán: az FTC, az Újpest, a Fehérvár és a DVTK ellen, a többire az alap jegyárak érvényesek.

A Győr elleni mérkőzés jegyárai:

"A" lelátó:

Normál: 2.500 forint

Kedvezményes jegy (23 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes jegy (23 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (10 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes (regisztrációs jeggyel, melyet a pénztárban kell kérni a mérkőzés napján)

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Még mindig a bérlet éri meg

A bérletárak változatlanok maradnak, így kifejezetten érdemes ezúttal is egész idényre megvenni már a rajt előtt drukkereinknek a bérletet. Egyrészt kényelmes, másrészt úgyis rengeteget lehet spórolni vele, ha nem minden mérkőzésre tud kijutni a tulajdonosa, hiszen a teljes jegyár nagyjából harmada marad így meg a zsebekben. A bérlet az OTP Bank Liga (NB I.) mellett az esetleges hazai MOL Magyar Kupa mérkőzésekre is érvényes.

Fontos változás, hogy 6-ról 10 évre toltuk ki a gyermekek ingyenes belépését a mérkőzésekre, támogatva ezzel a családosan meccsre járókat. Emellett 18-ról 23 évre emeltük fel a kedvezményes jegyek alsó korhatárát, amivel azoknak a fiataloknak is szeretnénk kedvezni, akik esetleg tanulmányaikat folytatják még. A 65 éven felüliek természetesen továbbra is kedvezményes áron vásárolhatják meg jegyüket, illetve bérletüket.

Bérletet csak a 2-es pénztárban árulunk a mérkőzés napján.

A 2024/2025-ös bérletárak:

"A" lelátó:

Normál bérlet (23-65 éves korig): 30.000 forint

Kedvezményes bérlet (23 év alatt, 65 év felett): 24.000 forint

"B" lelátó:

Normál bérlet (23-65 éves korig): 24.000 forint

Kedvezményes (23 év alatt, 65 év felett): 18.000 forint

Fizetési eszközök, tiltott tárgyak

A Széktói Stadionban alapvetően készpénzzel lehet fizetni, de a 2-es és 4-es pénztárakban a belépőket bankkártyával is meg lehet már venni. A 2-es pénztárban ez igaz a bérletekre is. A városi oldalon teljes egészében működik a kártyás fizetési lehetőség.

A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is.

Vendég szurkolók

A vendégszektorra a „B” lelátó jegyárai, kedvezményei és előírásai érvényesek. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. A stadion és a pénztár szolgáltatásait csak készpénzzel tudják igénybe venni a helyszínen a vendég szurkolók.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók