A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Terbe Botond a csapattal kezdi meg a januári felkészülést!

Utánpótlás-válogatott középpályásunk még tavasszal szenvedett súlyos sérülést, elszakadt a keresztszalagja, így már az osztályozón sem játszhatott. Terbe Botondot megműtötték, majd hosszú rehabilitáció következett számára, aminek már látja a végét, a januári felkészülést várhatóan el is kezdi a kerettel.

Az őszi szezont csak a lelátóról szemlélhette játékosunk

Boti alapembere volt a bajnok együttesnek, 22 meccsen 4 gólig jutott a tehetséges középpályás, aki a korosztályos válogatottban jobbhátvédként szerepelt többnyire. Visszatérése egyértelműen fontos erősítés lehet a KTE-nek, játékosunk nagyon várja már, hogy újra a társakkal dolgozhasson.

„Természetesen már nagyon várom, hogy ismét a csapattársakkal edzhessek, hisz ezért teszek nap mint nap már közel fél éve. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy januárban a csapattal tudom elkezdeni a felkészülést” – számolt be az örömhírről Terbe.

A felépülés fizikálisan és mentálisan is komoly erőpróba egy ilyen sérülésből, de Terbe Botond rutinos játékosokat megszégyenítő profizmussal állta a sarat az utóbbi hónapokban. Minden utasítást maximálisan betartva, tudatosan dolgozott azért, hogy a tavaszi szezonra már újra legjobb állapotába kerüljön, ebben többen is segítségére voltak.

„A műtétre július 2-án, 22 héttel ezelőtt került sor. A kezdet nagyon nehéz és lehangoló volt, hiszen 3 hétig csak mankózhattam, a 6. hét után hagyhattam el a térdrögzítőt. A munka nagyon monoton, a hangsúly a térdmozgás tartományának visszanyerésén volt. Ezután lehetet elkezdeni a nyújtott lábú emeléseket, illetve guggolásokat, kitöréseket, ami az izomzat visszanyerésében segít. A rehab ezután sem lett változatosabb, a következő nagy ugrás 3 hónappal a műtét után jött, amikor először futhattam, ezt akkor még nem igazán élveztem. Azóta már elhagytam minden eszközt, ami a futáshoz szükséges, illetve folytattuk az izomzat megerősítését. Nagyjából 3 hete rúgtam először labdába, azóta a hangsúly a kitámasztásokon, a mozgásom finomra hangolásán van. Szerencsére nagyon sokan segítettek és segítenek abban, hogy ismét teljes értékű labdarúgóvá válhassak majd, közéjük tartoznak a rendelőintézet dolgozói és Losonczy Klári néni is, de ki kell emelnem külön Túrkevi Nagy Ildikót, aki a kezdetektől azon van, hogy testileg és lelkileg is túllépjek ezen az időszakon” – mesélt a felépülés rögös útjáról Boti.

A hosszú kihagyás után Boti természetesen nagyon várja már a téli felkészülést, illetve az edzőmeccseket is. Középpályásunk azon fog dolgozni, hogy ismét helyet szerezzen magának a csapatban, melynek az előző szezonban hatalmas értéke volt.

„Már nagyon várom az edzőmeccseket, amikor reményeim szerint ismét meg tudom mutatni, hogy helyem van a csapatban, illetve lehet rám számítani a bajnokság kezdetén!”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók