A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tímár Krisztián: A második félidő alapján nyernünk kellett volna

A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán, a mérkőzés után így értékelt Tímár Krisztián: 

– Bosszús vagyok, hogy egy félidő előnyt adtunk az ellenfélnek, nem találtuk a ritmust, pár játékos indiszponáltan játszott, ezért is kellett cserélnem. Sok technikai hibát vétettünk, kevés második labdát szedtünk fel. A második félidő alapján viszont nyernünk kellett volna, sokszor nagy nyomást helyeztünk az ellenfél tizenhatosára. Volt egy gólunk, amit majd szeretnék még visszanézni, mert első látásra úgy éreztem, hogy a játékosom egyszerűen túlugrotta a kapust, sajnos a játékvezető nem így látta. Annak örülök, hogy végig győzelemre játszottunk, ott voltak lehetőségeink, a cserék lendületet hoztak. Sajnos nem voltunk elég higgadtak a kapu előtt, csak magunkat okolhatjuk, hogy nem tudtunk nyerni – értékelt Tímár Krisztián, a KTE vezetőedzője.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kapcsolódó galéria

Média partnerek
Támogatók