Pénteken a GKS Tychy ellen lépett pályára edzőmeccsen a KTE, csapatunk 4-3-as vereséget szenvedett végül. A mérkőzésről bővebben ITT írtunk, a lefújás után Tímár Krisztián vezetőedző is értékelt.
– Nagyon hasznos, 120 perces mérkőzésen vagyunk túl, ahol szinte mindenki lehetőséget tudott kapni, ráadásul többet, mint egy félidő. Ez is volt a terv. Nagyon jól dolgoztak a játékosok, sok melót tettek a meccsbe, mely sokkal jobb ritmusú volt, mint a békéscsabai. Több minőségi futást és sprintet vártam, ezt meg is kaptam, szervezettségben is megvoltunk. Az iram és a fáradtság találkozásából kijöttek olyan hibák, amiket ellenfelünk kihasznált, ezeket nyilvánvaló, hogy redukálni kell majd. Kettős érzések vannak bennem, hiszen nagyon örülök annak, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki megint, de fájó ugyanakkor, hogy sokat is hagytunk ki. Jó ellenféllel találkoztunk, de az eredmény nem tükrözi a látottakat, mert ezen a találkozón mi voltunk a jobb csapat, az ilyen meccseket viszont meg is kell nyerni. Ez a forma élesítésével jöhet is. Annak ellenére, hogy természetesen mindig szeretnénk nyerni, most még a legfontosabb továbbra is az volt, hogy a terhelést megkapják a játékosok, illetve lássunk vissza azokból a dolgokból, amiket gyakorlunk. Ezek a szempontok megvalósultak – mondta Tímár Krisztián.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-









































