A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tímár Krisztián: Mindenki profin odafigyel magára

Pénteken a lengyel másodosztályú GKS Tychy lesz az ellenfele a KTE-nek a törökországi edzőtáborban, a mérkőzés előtt pedig Tímár Krisztiánt kérdeztük arról, milyen elvárásai vannak a felkészülés ezen pontján.

– A kijutás nem volt egyszerű Törökországba, csúszással tudott felszállni a csapat gépe, ezzel együtt hogyan telt a tábor első pár napja?

– Sajnos a rossz időjárás miatt volt egy kis csúszás, emiatt minimálisan módosítottuk is a programunkat. Ezzel együtt nagyon jó körülmények között tudunk dolgozni, az idő is sokkal kegyesebb hozzánk, mint otthon. Ideális minden ahhoz, hogy elvégezzük, amit elterveztünk, kiemelném azt is, hogy mindenki nagyon profi hozzáállással teszi a dolgát.

– Jön az első edzőmeccs egy lengyel rivális ellen, milyen elvárásokkal küldöd ezúttal pályára a játékosokat a kétszer 60 percesre tervezett találkozón?

– Fontos állomás ez is, sok dolgot szeretnénk gyakorolni. Jó iramban játszó, agresszívan futballozó ellenfelünk lesz, kíváncsian várom, hogy miként tudjuk felvenni a ritmust. Bízom benne, hogy ez rendben lesz, illetve labdával és anélkül is szemmel látható különbséget látunk majd a békéscsabai meccshez képest, ami előrelépést is jelentene. Sok dolgot fogunk gyakorolni, de konkrét elvárások kapcsán alap a szervezettség, a mentalitás és a futómennyiség. Szeretném azt látni, hogy emelkednek a számok a minőségi futások és sprintek számában. Vannak tehát elvárások, és olyan dolgok is, amiket itt gyakoroltunk már, és szeretném, ha visszaköszönnének.

– Pozitívum, hogy csupán Beke Péter dolgozik még részben külön a társaktól, a többiek gyakorlatilag folyamatosan edzésben vannak, maximum kisebb gond miatt hagy ki edzést egy-egy játékos, erre a stáb is láthatóan nagy elővigyázatosan odafigyel. Mit jelent ez a felkészülés ezen a szakaszában?

– Véleményem szerint az egyik legfontosabb dolog egy játékos életében, hogy a felkészülést csinálja végig, mert akkor tud igazán jó teljesítmény nyújtani utána a bajnokságban is. Erre tényleg nagyon próbálunk figyelni, hogy mindenki a lehető legjobb állapotban legyen a rajtra, de közben ne legyen sérülés se. Ez nálam prioritást élvez, de ebben partnerek a játékosok is, mert nagyon sokat foglalkoznak magukkal az edzéseken túl is. Regenerálnak, masszíroztatnak, ami a stáb részéről is komoly munkát jelent természetesen. Az eredményhez mindig csapatmunka kell, örülök neki, hogy mindenki ennek megfelelően végzi a feladatait.

A pénteki edzőmeccs magyar idő szerint 9:30, török idő szerint 11:30-kor kezdődik Belekben, ellenfelünkről ITT írtunk bővebben.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók