A Budafok elleni 2-1-es siker után így értékeltek a vezetőedzők:
Tímár Krisztián, a KTE vezetőedzője: – Nagyon nehéz mérkőzés volt. A Budafok szervezett és veszélyes játékot játszott egész tavasszal, ennek ellenére rengeteg helyzetünk volt, akár korábban is eldönthettük volna a találkozót, ha ezeket gólokra váltjuk. Voltak fordulópontjai a meccsnek, az első félidő második felét nem úgy hoztuk, ahogy szerettük volna, nagyon visszaálltunk. A második félidőt jobb felfogásban kezdtük, jó helyeken szereztünk labdákat, ebből született meg a második gólunk is. A vége nehéz lett, mert sérülés miatt emberhátrányba kerültünk, de a szépítés ellenére azt gondolom, hogy megérdemelt sikert arattunk. Paprikás meccs volt, mindkét oldalon voltak sérültek, de szeretném itt megragadni a lehetőséget arra, hogy mielőbbi felépülést kívánjak az ellenfél játékosának, nem volt szándékában a játékosunknak súlyos sérülést okozni, szerencsétlen szituáció volt. Nagyon akarta a csapat ezt a győzelmet, ezt nem is lehet másként, minden meccsen ez kell. A legfontosabb most a három pont volt, de annak örülük, hogy sok helyzetet dolgoztunk ki.
Nikházi Márk, a Budafok vezetőedzője: – Küzdöttünk, hajtottunk az utolsó pillanatig, egy pontot megérdemeltünk volna. Főleg úgy, hogy az első félidőben háromszor vezettük a kapusra a labdát, de nem találtuk el a kaput. Az elején benyomott minket a Kecskemét, fizikálisan erős csapat, ebből szereztek is egy gólt. Utána helyenként jól is futballoztunk, helyzeteink voltak, de a második félidőben egy buta hibából újabb gólt kaptunk. Nem adtuk fel, más játékrendszerrel is próbálkoztunk, szereztünk egy gólt. A végén egy súlyos sérülés árnyékolta be a meccset, aminek csak sárga lett a jutalma, érdekes döntés volt. Küzdünk tovább a bennmaradásért.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































