A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Több fiatal is debütált az NBIII-ban

A Kecskeméti TE eddig négy bajnokit játszott le az NBIII-ban, a vasárnapi, hódmezővásárhelyi meccs előtt az 5. helyen állunk a tabellán. Az első fordulókban több akadémista is bizonyítási lehetőséget kapott, akadnak olyanok is, akik most debütáltak ebben az osztályban. A Kecskeméti TE kerete eleve erős gyökerekkel bír, hiszen a 26-os keretből 18 játékos nevelkedett lila-fehérben, vagy indult éppen Kecskemétről a karrierje.

A KTE LA U19-es csapatából hatan tartoznak a felnőtt együttes bő keretéhez, közülük eddig Szabó Gergő tudott debütálni az NBIII-ban, aki a Paks ellen kapott néhány percet. Vágó Gábor és Hirman Kristóf sincs messze ettől, hiszen a kispadig már eljutottak. Kovács Dániel jelenleg harmadik a kapusok rangsorában, míg Török és Kovács egyelőre az U19-ben bizonyíthat elsősorban. Szabónak ez volt az első bevetése a felnőttek közt, a többiek is erre hajtanak.

A kapusoknál maradva, Mészáros Dávid is újonc a harmadosztályban, a még mindig csak 19 esztendős tehetség 17 évesen debütált a felnőttek közt a megye I-ben, kora ellenére azonban eddig végig élvezte a stáb bizalmát a harmadosztályban, amit fontos védésekkel is meghálált. Érdekesség, hogy akciógólt még nem kapott, a Taksony és a Szentlőrinc büntetőből, a Dabas szabadrúgásból tudta bevenni kapuját.

Szintén akadémiai nevelés a már pályára lépők közül Maczelka Gábor, Tóth Roland, Selyem Zsolt és Nemesvári Dániel is, akik az idősebbek közé tartoznak már. Selyem korábban még az NBI-es KTE-ben mutatkozott be 2015-ben felnőtt szinten, de azóta nem játszott NB-s meccset, ahogy a korábban Újpest II-ig jutó Tóth Roland sem, Maczelka Gábor és Nemesvári Dániel azonban először szerepeltek megye I-nél magasabb szinten. Ne feledkezzünk meg Terbe Botondról sem, aki térdsérülése előtt alapembere volt a csapatnak, felépülése után alighanem ismét komolyan számol majd vele a stáb. 

Debütáló akadémisták a felnőtt csapatban:

Szabó Gergő (17 éves): KTE - Paks II. 1-0  

Debütáló akadémia nevelések az NBIII-ban:

Mészáros Dávid (19): KTE – Taksony 1-1

Nemesvári Dániel (21): Dabas – KTE 1-3

Maczelka Gábor (21): KTE – Taksony 1-1

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók