A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Több játékossal is elválnak közös útjaink

Javában zajlik a csapatépítés a felkészülés második hetében, ennek megfelelően az érkezők mellett távozóink is vannak. Összesen 6 játékosunk folytathatja máshol pályafutását. 

Vágó Gábor Székesfehérváron folytatja

Élre kívánkozik az U18-as válogatott Vágó Gábor, aki iránt nagyobb érdeklődés is mutatkozott a nyár folyamán, ami nem csoda, hiszen tavasszal a felnőtt csapatban is alapember lett. Gabi nagy klubhoz igazol, hiszen a MOL Fehérvár FC játékosa lesz, ahol a székesfehérváriak kezdetben az NBIII-as csapatban számolnak vele, de nyitva lesz előtte az NBI-es öltöző ajtaja is. A 17 esztendős védő 2016-ban lett az akadémia növendéke, az NBIII-ban 11 mérkőzésen lépett pályára.

A tavalyi keretből távozik rajta kívül Takács Krisztofer (23 meccs/5 gól), Bagó Patrik (25/0), Markó Ádám (30/4) és Zámbó Dániel (27/1) is, akik mindannyian 2018 nyarán lettek klubunk játékosai. Szintén búcsúzik Tóth Roland, aki 2017-ben tért vissza Kecskemétre, tagja volt a megye I-es bajnokcsapatnak is, összesen 37 bajnokin lépett pályára, melyeken 2 gólt szerzett.

Ezúton is köszönjük az említett játékosoknak a klubért tett szolgálataikat, illetve sok sikert kívánunk további pályafutásokhoz!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók