A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Több játékosunktól is búcsúzunk

Az OTP Bank Liga 2024/2025-ös idénye véget ért, ez egyben azt is jelenti, hogy a játékoskeretben több változás is történni fog a nyári szünetben. A kölcsönjátékosok és a légiósok távoznak Kecskemétről. 

A Ferencvárostól három kölcsönjátékos is érkezett az idényben, név szerint Katona Bálint, Botka Endre és Pászka Lóránd, ők mindhárman visszatérnek a zöld-fehérekhez, és a felkészülést már a Népligetben kezdhetik meg.

Miután nyártól az NB II-ben folytatjuk, a másodosztály előírásainak megfelelően kerül a keret kialakításra. Ez érinti a légiósok helyzetét, hiszen külföldi labdarúgók szerepeltetésével súlyos központi bevételektől eshet el egy klub, ezzel összhangban csak magyar játékosok lépnek majd pályára. Tófol Montiel, Driton Camaj, Mihajlo Meszhi és Michael López ezzel összhangban távozni fognak. Montiel, Meszhi és Camaj szerződése a kieséssel megszűnik, ők így szabadon távozhatnak és tárgyalhatnak kérőikkel, López jövője később dől el.

A távozókról

Katona Bálint két részletben három évet töltött a KTE kötelékében, tagja volt az NB II-es és NB I-es ezüstérmes csapatnak is. Egy év kihagyás után tért vissza az FTC-től tavaly nyáron, ebben az idényben 24 meccsen 3 gólt szerzett. Összesen 94 tétmeccsen lépett pályára kecskeméti színekben, ezeken 17 gólt és 4 gólpasszt ért el.

Botka Endre nagyobb kihagyással, de ugyancsak második időszakát töltötte Kecskeméten. A válogatott védő 2014 tavaszán már volt játékosunk, akkor a Honvéd adta kölcsön. 12 meccsen lépett idén pályára téli érkezése után, így összesen 28 lila-fehérben lejátszott mérkőzéssel távozik.

Pászka Lóránd is télen érkezett kölcsönbe, akit sajnos egy vakbélműtét is hátráltatott tavasszal. 9 meccsen 1 góllal tudta segíteni csapatunkat a több poszton is bevethető játékos.

A távozók közül a legrégebben Mihajlo Meszhi volt a KTE játékosa, aki feljutásunk után érkezett. Három éven át végig nagyon hasznos és alázatos tagja volt a keretnek, munkamorálja és hozzáállása mindig példaértékű volt. Az ukrán középpályás 64-szer lépett pályára, ezalatt 3 gólpassz is a neve mellé került.

Tófol Montiel az idény elején érkezett, a spanyol támadó 10 tétmérkőzésen 1 gólig jutott, azt a Nyíregyháza elleni hazai bajnokin szerezte.

A montenegrói válogatott Driton Camaj januárban érkezett, és azonnal gólerős játékkal hívta fel magára a figyelmet. 16 NB I-es meccsen 5 gólt és egy gólpasszt ért el.

Játékosainknak köszönjük a klubért tett szolgálataikat, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók