A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Több szempontból is pikáns rangadó jön

Igazi rangadó vár csapatunkra vasárnap, hiszen 18:00-os kezdéssel az FC Dabas érkezik a Széktói Stadionba, a tabellát nézve a második fogadja majd a negyediket. A mérkőzés a helyezések mellett már csak azért is érdekes lesz, mivel többen is kecskeméti kötődéssel bírnak a túloldalon.

A Dabassal eddig háromszor találkoztunk a feljutás óta, rögtön első nekifutásra le is győztük idegenben őket 3-1-re, majd a visszavágón már a piros-fehérek nyertek 1-0-ra a Széktóiban. Az előző szezonban csak odavágóra került sor, azt 1-0-ra megnyerte otthon Dabas, a visszavágóra már nem kerülhetett sor tavasszal.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, illetve komoly változások is voltak a csapatoknál, hiszen január óta egy kecskeméti szakember, a KTE-vel 2011-ben pályaedzőként Magyar Kupát nyerő, majd az NBI-ben vezetőedzői szerepet is betöltő, Szabó István vette át az FC Dabas irányítását, akinek minden bizonnyal különösen fontos ez a mérkőzés. Gombos Zsolt is télen érkezett meg Kecskemétre, nyugodtan elmondható, mindkét szakember keze munkája látszik csapataik szereplésén, hiszen a Dabas egyelőre nem talált legyőzőre a bajnokságban, 6 győzelem mellett 4 döntetlent játszottak, míg a mieink már zsinórban hatszor gyűjtötték be a három pontot.

Nemcsak a kispadon, a pályán is lesznek olyanok, akikben extra motiváció dolgozhat, hiszen Marsa Levente az utánpótlásban futballozott lila-fehérben, míg Vladul Stefan nem is oly rég még szintén KTE szerelésben igyekezett bevenni az ellenfelek kapuját.

Egy dolog biztos, mindenképpen rangadó lesz a vasárnapi, melynek a maga tétje is megvan számunkra. Mivel az Iváncsa meccsét elhalasztották, győzelemmel biztosan az élre tudnánk állni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók