A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tököli Attila jó hangulatú meccsben bízik

Az NBIII. harmadik fordulójában a Paks II. lesz a Kecskeméti TE ellenfele a Széktóiban vasárnap 17:00-kor, a vendégek kispadján pedig egy korábbi KTE kedvenc, a 2011-es kupadöntő hőse, Tököli Attila foglal majd helyet.

Ez az első vezetőedzői megbízatásod, ráadásul először térhetsz vissza már ebben a minőségben egy korábbi klubodhoz. Miként várod a vasárnapi meccset?

Érdekes helyzet valóban. Szerettem ott lenni Kecskeméten, jól éreztem magam, szép sikereket is értünk el. Jó is lesz visszatérni, azt viszont nagyon sajnálom, hogy erre csak NBIII-as szinten kerülhet sor. Sajnos ez van, de bízom benne, hogy lesznek azért a stadionban bőven nézők, illetve egy jó hangulatú találkozó lesz.

Kikkel tartod a kapcsolatot a régi, vagy jelenlegi játékosok közül?

Sokakkal szoktam beszélni, nem feltétlen napi szinten, de bizonyos időközönként. Van, akivel hetente, mint Koncz Zsoltival, de Balog Marcival is jóban vagyunk. Megmaradtak ezek a régebbi kapcsolatok, a pályán is össze szoktunk futni sokakkal, csak a titulus más esetleg már.

Nyárig Csertői Aurél segítője voltál az NBI-es keretnél, most először bizonyíthatsz vezetőedzőként. Miként érzed magad ebben a pozícióban?

Teljesen más helyzet, más a felelősség is. Saját döntéseket kell hozni, össze sem lehet hasonlítani egy asszisztens edzői szerepkörrel. Köszönöm, eddig jól érzem magam. Remélem, hogy ez így is marad.

Játékosként egy mindig győzni akaró habitusú csatár voltál, mennyivel nehezebb ezt kívülről átadni?

Ez az, ami tényleg abszolút más. Sokkal nehezebb helyzet, hiszen ez nem is kosárlabda, vagy kézilabda, hogy időt lehet kérni. Itt hétközben igyekszünk gyakorolni valamit, amit aztán a meccsen szeretnék visszalátni, bízva abban, hogy ez sikerül is. 

Milyen célokkal vágtatok neki a szezonnak?

Szeretnénk minél több fiatalnak lehetőséget adni, hogy minél előbb szerepelhessenek felnőtt szinten. Tavaly sokan még az U17-es bajnokságban futballoztak, nagy lépés, illetve szintkülönbség számukra az NBIII. Ha nem tesszük viszont őket be, akkor sosem tudjuk meg, hogy milyen futballisták lesznek belőlük. A célunk az, hogy az NBIII-as tagságunkat megőrizzük, én viszont minden meccsen nyerni szeretnék, azt akarom, hogy ehhez ők is így álljanak hozzá.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók