A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tököli Attila kicsit csalódott, Szabó Tibor több sikeres párharcot szeretne látni

Vasárnap Pakson lép pályára a Kecskeméti TE, ellenfelünk az NBI-es klub tartalék együttese lesz. A sereghajtó jól kezdte a szezont, hiszen az éllovas Szentlőrinc ellen úgy játszottak döntetlent (2-2), hogy kétszer is vezettek. A KTE egy kevés lehetőséget hozó, küzdelmes találkozón maradt alul (0-1) a Dabassal szemben.

Tököli Attila szerint pozitív eredménnyel kezdtek, de inkább ők lehettek csalódottak (Fotó: Paksi FC facebook)

Tököli Attila (Paksi FC II., vezetőedző):  

„Úgy gondolom, hogy télen tudtunk előre lépni. A fiatalok is rutinosabbak lettek, emellett erősödtünk azokkal a srácokkal, akik télen visszatértek hozzánk. A felkészülés során sokkal többet tudtunk együtt dolgozni, ez érződik is a csapaton, így bizakodóak vagyunk. A Szentlőrinc elleni döntetlen sokakat meglepett, de mi úgy érezzük, hogy inkább két pontot elveszítettünk sajnos. Ettől függetlenül azért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az éllovas elleni döntetlen pozitív eredmény számunkra. Vasárnap nekünk és a Kecskemétnek is nagyon fontos lenne pontokat szerezni, ellenfelünk annyiból talán helyzeti előnyben van, hogy idegenben a döntetlen is elfogadható eredmény lenne számukra. Mi mindenképpen nyerni szeretnénk, de természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz egyszerű történet, elég csak az őszi meccsből kiindulni. Bízom benne, hogy most mi fogunk pozitívan kijönni ebből a meccsből!”

Szabó Tibor (Kecskeméti TE, vezetőedző):

„Azt gondolom, hogy a tavalyi mérkőzésből nem igazán lehet, illetve szabad kiindulnunk. Ismerjük ugyan a Paks játékosait, de pontosan nem lehet tudni, hogy kik fognak visszajátszani náluk. A pálya mérete is más lesz, tehát a tavalyi meccset felesleges nagyon elemezni. Az biztos, hogy most is egy nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen ellenfelünk mindenképpen erősödött télen. Nünanszok dönthetnek, nekünk a párharcainkat kell sokkal nagyobb százalékban sikerrel megvívnunk ahhoz, hogy ezt a találkozót meg tudjuk nyerni.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók