A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tóth Ákos: A következő szezon előkészítése is napirenden van

Négy forduló maradt hátra a bajnokságból, és a Mezőköved legyőzése után nagy lépést tett a bennmaradás felé csapatunk. A háttérben már a jövő tervezése is zajlik, erről Tóth Ákos sportigazgató számolt be, aki röviden vissza is tekintett az évre.

– Az alapcél kapujában jár tulajdonképpen a csapat. A tavalyi kiemelkedő év tekintetében is, hogyan lehet visszatekinteni az idényre?

– Igazából egy két éven át tartó extázis után nem lehetett más célunk, minthogy a jó eredményekből minél több kapacitást tudjunk a szakmai, anyagi stabilizációra fordítani. Ahogy azt a tavalyi ezüstérem után elmondtam, a bajnokságban magasabbra reálisan nem lehetett helyezni a lécet, de dobogós helyezésről is felelőtlenség lett volna beszélni. Tudtuk, hogy rögös lesz ez az év, ezt hangsúlyoztuk is, de a szimpatizánsaink egy része az álom folytatásában bíztak, ami egy szurkolótól természetes vágy. Nekünk viszont vállalnunk kell a felelősséget a klub stabil működéséért is, ezt álmodozva nem tehetjük meg. A Kecskeméti TE visszakerült a magyar futball legmagasabb szintjére, szeretnénk is itt tartani, támogatóinkkal együtt nagyon sok áldozatot hoztunk ezért. Gyorsan másztuk a lépcsőfokokat az utóbbi években, de láttunk már példát arra, hogy hasonló sikersztori után eltűntek csapatok. Éppen ezért is mondtuk az első perctől kezdve, hogy a stabil bennmaradás lesz a célunk, ahogy az ezüstéremmel záruló idény elején is volt. Ennek az alapcélnak úgy tűnik, megfeleltünk, közben a klubot is sikerült a háttérben megerősíteni.

– A nemzetközi kupával indult a nyár, amit gyorsan követett a bajnoki rajt. Hogyan értékelnéd az idény első felét?

– Egy még instabil kerettel vágtunk bele az európai kalandba. Távozókkal, akik sorsa nem a mi kezünkben volt (Katona Bálint, Varga Ádám), akik a szezon kezdetére még nem érkezhettek vissza (Zeke Márió, Horváth Krisztofer), illetve három súlyos sérülés is történt rövid időn belül (Banó-Szabó Bence, Nagy Krisztián, Nikitscher Tamás). Ennek tükrében szépen helytálltunk. Kicsin múlt a bravúr, ma már lehet, másként alakulna. Jól indultunk meg a bajnokságban is, ezt óhatatlanul egy visszaesés követte. Nem volt elvárható, hogy azt a fajta magas intenzitású és fegyelmezett munkát fenntartsuk hullámvölgy nélkül. Mi a maximumon égtünk évekig, folyamatosan túl voltunk hajszolva. Ebben a helyzetben a koncentráció akarva-akaratlanul is tud csökkenni. Az viszont öröm, hogy az ősz végére stabilizáltuk az összképet, így tehettünk lépéseket a sikeresebb jövőkép tervezése felé is.

– A távozók és érkezők hogyan befolyásolták ezt?

Felmértük, hogy Szalai Gábort és Szuhodovszki Somát sokáig már nem tudhatjuk magunk között, ezért érkezett még tavaly télen Nikitscher Tamás és a nyáron Katona Levente Pécsről. Számításaink helyénvalóak voltak, de a nyári sérülések szűkítették a stáb lehetőségeit. Erre a helyzetre válaszul érkezett Zsótér Donát, ezért tettünk meg mindent Szalai Gábor és Szuhodovszki Soma megtartásáért is nyáron. Tudtuk, hogy klubunk fenntarthatósága a tétje ennek az évnek, ezért a már itt bizonyított játékosok megtartására összpontosítottuk. Komoly ellenértékért szereztük meg Varga Bencét és Zeke Máriót, majd télen a klub történetének legnagyobb ilyen irányú transzferét követően Lukács Danit. Ezek hatalmas előrelépést jelentettek nekünk. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy szerződéseinket akképpen tudtuk módosítani, hogy a szétcincálás rémét elhessegessük, ezzel kiszolgáltatottságunkat is sikerült csökkenteni.

– Télen elkerülhetetlen volt a válogatottak távozása?

– Úgy ítéltük meg, hogy megfelelő pontszámunk van ahhoz, hogy elengedjük őket. Hozzáteszem, különböző okokból ugyan, de a marasztalásra kevés esélyünk is lett volna, így ez volt a helyes döntés. Gabi azóta bizonyította döntésének helyességét, és biztos vagyok benne, hogy Somának is meg kellett próbálnia a váltást.

– A tavasz jól indult, az utolsó válogatott szünet után viszont jött egy őszihez hasonló hullámvölgy, melyet a Mezőkövesd elleni siker tört meg. Milyen az összkép?

– Abban bíztunk, hogy arányaiban több pontot tudunk szerezni a bajnokság második felében, erre még esélyünk van. Nagyon jól sikerült az edzőtábor, és Lukács Dani érkezésével olyan további energiák is felszabadultak, melyek egy nagyon szép kezdést eredményeztek. Az alapelvárás mellett a következő szezon előkészítése is folyamatosan napirenden van. Prioritást élvez jelenleg is annak felmérése, kik lehetnek azok, akik egy szép eredmény elérése érdekében erősségeink lehetnek, emellett a „fiatalszabálynak” is meg kell felelnünk. Rögtön hozzátenném, hogy mi egy egyedülálló lehetőségként tekintünk erre, nem kötelező nyűgként. A mi céljainkkal abszolút összhangban van. Nekünk nincs más lehetőségünk, mint a fiatal, magyar játékosok felkutatása, fejlesztése, ha ehhez még anyagi támogatás is jár, az kicsit megkönnyíti helyzetünket. Bár nincsen kiemelt akadémiánk, ami igen nagy hátrány a versenytársakhoz képest, de igyekszünk megfelelni ezen elvárásnak. Minden fiatal játékos máshogy fejlődik. Gondoljunk csak bele, a tavalyi évben milyen irigylésre méltó helyzetben voltunk, amikor Horváth Krisztofer és Katona Bálint volt a két szabálynak megfelelő játékosunk. Ők egészen kiemelkedő tehetségek, de nem lehet mindig ilyen kaliberű játékosokat megtalálni, az esetek többségében építeni kell őket, persze kellett őket is.

– A fiatalok felfedezése, felépítése eddig is egy fontos célkitűzés, de idén mit mutatnak ezen a téren az eredmények?

– Katona Leventén kívül megemlíteném Kersák Rolandot, de folytathatnám a sort Pálinkás Gergővel, akik szépen éltek a lehetőséggel. Fiatal játékosaink közül bemutatkozott Nagy Olivér és Kovács Kolos, utóbbi még mindig csupán 18 éves. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy télen megtaláltuk Helmich Palkót, aki nagy erősségünk lehet a következő években, később talán az egész magyar labdarúgásnak is. Sokat várhatunk Szűcs Kornéltól is. Bízom benne, hogy adhatunk még válogatott kerettagot hazánknak a jövőben, ha továbbra is eltökélten dolgozunk ezen a téren.

– A kupa lehet egy fájó pont, akkor is, ha 2011 óta nem jutott el ilyen messzire a csapat a sorozatban. Hogy éltétek meg a búcsút?

– Idén úgy vágtunk bele a sorozatba, hogy amíg csak tudunk, jussunk el, noha a bajnokságot mindvégig prioritásként kezeltük. A nyolc között estünk ki, ami nem rossz eredmény, egy olyan Nyíregyháza ellen, mely hatalmas hullámon száguld jelenleg is. Mi is voltunk az ő helyzetükben, mi is vertünk a kupában NB I-es csapatot a másodosztályban. Az más kérdés, hogy amit ott mutattunk, azok nem mi vagyunk. Mi melós csapat vagyunk, melynek meg kell szakadnia, akkor ez nem sikerült, ebből tanulnunk kell.

– A nyári átigazolási időszak mindig hosszú és mozgalmas, milyen tervekkel vágtok neki?

– Értek már meglepetések, de terveink szerint szeretnénk egyben tartani a társaságot. Ez nem jelenti azt ugyanakkor, hogy nem lesznek távozóink. Felhasználva a hátralévő mérkőzéseket, egy jó felkészüléssel, sérültjeink felépülésével és formába lendülésével, fiataljaink rutinszerzésével önmagában erősödhetünk. Természetesen a keret erősítésén is dolgozunk. Vannak elképzeléseink, kapcsolatfelvételek is történtek. A korábbiaktól eltérően, nem védekező alapállásból megyünk neki a hosszú átigazolási időszaknak, hanem erősítési szándékkal. Értem ezalatt, hogy nem a lehető legtöbb érték megtartása fogja elvinni kapacitásainkat, hanem az adott alapra történő építkezés. Ez a célunk.

– A célkitűzés a biztos bennmaradás marad?

– Természetesen, de úgy ítéljük meg, többen félreértik ezt. Nem vagyunk megelégedettek most sem, nem veregetjük a saját vállunkat. Helyén kezeljük, büszkék is lehetünk, hiszen már önmagában az élvonalbeli tagság megőrzése és új játékosok beépítése is hatalmas eredmény. Úgy fogalmaznék helyesen, ez az alap, melyről elrugaszkodnánk jövőre is, ha lesz rá lehetőségünk, de ahhoz ezt le kell tennünk. Egyesek talán úgy gondolhatják, ez elég nekünk, de sportemberként természetesen mi is mindig többre vágyunk, éhesek vagyunk a sikerre, ez nem lesz másként a hátralévő mérkőzéseken, illetve a következő idényben sem.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók