A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tóth Ákos: Lehetnek merészebb álmaink

Klubunk sportigazgatója, Tóth Ákos adott hosszabb interjút a Nemzeti Sportnak, melyben az idény további céljairól, illetve a távlati tervekről is kérdezték. 

– Amíg nem húzzák meg a vonalat a tabellán a kieső csapatok felett, bármi megtörténhet – válaszolta a lapnak Tóth Ákos, a Kecskeméti TE sportigazgatója. – Reálisan nézve mindenesetre nem lehet problémánk a bennmaradással, hiszen tetemes az előnyünk, négy csapatot is megelőzünk a tabellán. Egyre kevesebb mérkőzés van hátra, mi pedig már nem játszunk a topfavorit Ferencvárossal, míg a közvetlen riválisok igen, ez pedig nagy előny. Nem vagyunk rossz helyzetben, de nem is bízzuk el magunkat, az ugyanis nem jellemző ránk. Ezzel együtt hiszem, és el is mondtam a játékosoknak az öltözőben, hogy lehetnek merészebb álmaink. Ha terveink szerint alakul a folytatás és mellénk szegődik a szerencse, a nyáron talán ismét európai kupamérkőzéseket játszhatunk. A Magyar Kupában versenyben vagyunk, és a bajnokság is alakulhat úgy, hogy a negyedik hely még Európa-konferencialiga-indulást ér, attól pedig jelenleg három pontra vagyunk. Két lábbal a földön járunk, ám egyáltalán nem reménytelen a helyzet.

A teljes interjú ITT! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók