A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tóth Ákos: Nagy siker a keret egyben tartása és mélyítése

Az átigazolási időszak a válogatott szünetben lezárult, így kialakult az őszi szezonra a végleges játékoskeret. A bajnokság folytatása előtt Tóth Ákos sportigazgatóval a nyári tapasztalatokról, illetve a célokról is beszélgettünk.

– Véget ért a nyári átigazolási időszak a válogatott szünetben, végleges a játékoskeret az őszi szezonra. Hogyan foglalhatóak össze a nyári transzferablak tapasztalatai?

– Abszolút pozitívan értékelhetünk. Egyrészt sikerült megszereznünk azokat a játékosokat, akiket szerettünk volna, másrészt a keret stabilizációja volt a fő célunk, ami szintén megvalósult. A tavalyi eredmények önmagukban még csalókák voltak, hiszen sok kölcsönjátékos szerepelt abban a csapatban, ami kiszolgáltatottá tett minket némileg. Ezt szerettük volna csökkenteni nyáron, éppen ezért nagy dolog, hogy Varga Bencét és Zeke Máriót végleg meg tudtuk szerezni klubjaiktól, de Horváth Krisztofer megtartása is nagy fegyvertény. Továbbra is tudtunk olyan játékosokat szerződtetni emellett, akik beleillenek a profilunkba. Egyetlen dolog árnyalja be a nyarat, a sérülések. Amikor már Szabó Istvánnal is arról beszélgettünk, hogy milyen komoly mélységei vannak a keretünknek, akkor Banó-Szabó Bence, Nikitscher Tamás, majd legutóbb Nagy Krisztián is hosszú időre kidőlt. Mindannyian stabil alapemberek voltak, így elvesztésük nem öröm, de ez is egy feladat, amit meg kell oldanunk.

– Nyáron összesen 6 kölcsönjátékos sorsa volt kérdéses. Zeke Márió, Varga Bence és Horváth Krisztofer megszerzéséről, illetve megtartásáról beszéltünk, a távozók közül pedig egyedül Katona Bálint számított alapembernek. A meglévő értékeket viszont kivétel nélkül sikerült megtartani. Melyik a nagyobb siker?

– Nem lehet különbséget tenni, mindkettő az. A keret mélyítése és erősítése volt a célunk, mindkét megközelítés ezt szolgálta, így kijelenthetjük, hogy ez sikerült. Innentől már az a kérdés, hogy a csapat tud-e még szintet lépni? Én az edzőmeccseken is azt láttam már, hogy igen, de ezt majd az eredmények és a szereplés fogja eldönteni hónapok múlva. A játék minden elemében előrébb tartunk viszont most, mint tavaly ilyenkor. Pontban hasonló a helyzet, de egy évvel ezelőtt a jó védekezéssel és átmenetekkel tudtunk pontokat szerezni, anélkül, hogy dominálni tudtunk volna. Most egy más típusú játékot próbál kialakítani a szakmai stáb, amire meg is van a lehetőség. Hozzátenném, hogy legalább ekkora siker és öröm számunkra, hogy a szakmai stáb is egyben maradt.

– Az egy év és a második hely mennyire erősítette meg a klub pozícióját az átigazolási piacon, mennyivel könnyebb megtartani, vagy megszerezni egy játékost ilyen eredmények után?

– Én úgy érzem, hogy nőtt az ázsiónk, de ezt is az idő fogja eldönteni. Hiszem, hogy igaz a felvetés mindkét irányból, de ez akkor lenne az igazi, ha a klub stabilizálná a helyét az élvonalban. Az ország közepén rendszeresen ott lenni a 12 csapatos NB I.-ben óriási eredmény lenne. Ez a célunk, ezért dolgozunk, hiszen a tavalyi érmeket már kiosztották, már csak előre szabad tekinteni. Az biztos, hogy azokat a karakterű játékosokat, akikre nagy figyelmet fordítunk a feltérképezés során – gondolok itt a fiatal, de még a nagy áttörés ellőtt álló játékosokra – őket sokkal előbb ajánlják nekünk. Ez egy jó érzés, illetve az is, hogy önszántából senki nem akart innen elmenni.

– Három válogatott játékost adott a klub, Horváth Krisztofer be is mutatkozott nemzeti színekben, hogyan éltétek ezt meg a klubvezetésben?

– Közhelynek hangozhat, de egyáltalán nem az, hogy óriási siker minden itt dolgozónak, aki ebben tevékenyen részt vett. Nekünk mindig az egységben van az erőnk, nem a különleges egyénekben, a meghívók mögött is csapatmunka van. Nagy eredmény, amit már senki nem vesz el sem tőlünk, sem a behívott játékosoktól. Tisztában vagyunk vele, hogy ez még önmagában azonban nem jogosít fel minket semmire, nem elégedtek meg ennyivel a játékosok sem, ami ebben a helyzetben fontos ahhoz, hogy megtegyük a következő lépéseket is előre.

– Jön a bajnokság második szakasza a válogatott szünet után, az első kupakörön túl. Sűrű időszak következik, hogyan vágtok neki?

– Ahogy tavaly, úgy idén sem változtak meg a céljaink. A 12 csapatos NB I. rendkívül kiegyenlített a Ferencváros mögött, így az elsődleges cél, hogy legyen meg a bennmaradáshoz szükséges pontszámunk, őrizzük meg a helyünket minél stabilabban, utána lehet új célokban gondolkodni. Ezen az úton elindultunk véleményem szerint, de ahogy mondani szokták, harc után okos a katona. A kupában kaphattunk volna könnyebb ellenfelet a Szegednél, én ebben bíztam, de ha már így alakult, annak örülök, hogy sem nekem, sem a csapatnak nem kell sokat utaznia. Ahogy minden mérkőzésen, szeretnénk természetesen a kupameccsen is sikeresek lenni majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók