A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tóth Barna: Szervezett Vasassal találkoztunk

Tóth Barna góljával szereztük meg a vezetést a Vasas ellen, a 2-0-os győzelem után aztán támadónk nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt. 

– Nagyon örülök, hogy az Újpest után egy másik csapat kapuját is be tudtam venni. Ahogy legutóbb, úgy most is egy szervezett és erős Vasassal találkoztunk, talán legutóbb pontosabb volt a támadójátékunk viszont. A védelmük alaposan felkészült, komoly fejtörést okoztak nekünk. Lehetőségekig eljutottunk már az első félidőben is, de hiányzott a pontosság a végén. Szünetben azt kérte Szabó István, hogy tegyünk rá még egy lapáttal erre a küzdőszellemre, és akkor meglehet a győzelem is. Debrecenbe megyünk majd a következő körben, ahol nagyon nehéz futballozni, ezt már mi is megtapasztaltuk a bajnokság elején. Próbálunk ugyanúgy küzdeni, taktikailag felkészülni, hogy ponttal, pontokkal térhessünk haza – mondta Tóth Barna.

A mérkőzés összefoglalója az m4sport.hu-n már elérhető.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók