A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Továbbra is megéri bérletet vásárolni

Szerdán 19:00-kor máris újra hazai meccset játszik a KTE HUFBAU, csapatunk a Paks II. ellen lép pályára a Széktói Stadionban. A találkozó előtt továbbra is áruljuk a szezonra szóló bérletet, melyet most is megéri megvenni.

Kép a Honvéd II. elleni mérkőzésről

A jegyek a hazai és vendég drukkerek számára is 500 forintért voltak megválthatóak a korábbi években, ezen továbbra sem változtattunk, a 14 éven aluliak számára szintén ingyenes marad a belépés. Emellett minden Bács megyei egyesületben futballozó, utánpótláskorú labdarúgó ingyenesen tekintheti meg meccseinket érvényes igazolás, vagy annak másolatának felmutatásával.

Továbbra is áruljuk az egész szezonra szóló, bajnoki és kupameccsekre is érvényes bérletet, melyet a mérkőzés előtt a pénztárban lehet megvásárolni, a pénztárak kezdés előtt egy órával nyitnak. További 18 hazai mérkőzés vár ránk, illetve az esetleges kupameccsek, de nem emeltünk a tavalyi áron, idén is 6000 forintért lehet szezonbérletet vásárolni, így nem keveset spórolni. Klubunk emellett kompenzációs lehetőséget biztosít az előző szezonra bérletet váltó drukkerek számára. Mivel a tavaszi szezonban egyetlen hazai meccset sem játszottunk, a tavalyi bérletüket leadó drukkerek féláron, 3000 forintért vásárolhatnak idén éves bérletet, erre is a jegypénztárakban lesz lehetőség. 

A beléptetés rendjében nem lesz változás, a „napos oldal” lezárva marad, továbbra is az A-lelátót nyitjuk meg a hazai mérkőzésekre, ahol mindkét szárnyon biztosított lesz a büfé is a szurkolók számára.

Az alábbi alaprajzot nézve a Csabay Géza körútról megközelíthető pénztáraknál lesznek a belépési pontok. A vendég drukkerek számára az „N” jelű szektort biztosítjuk, melyet a 2-es és 3-as kapunál található pénztáraktól közelíthetnek meg.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók