A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tragédia árnyékolja be a felkészülést

A Kecskeméti TE vasárnap a PMFC vendége lesz, két olyan csapat fog találkozni, akik nem is olyan régen még az NBI-ben is rendszeresen összecsaptak. A kecskeméti felkészülés ezúttal sokkal nehezebb lesz. Kapusedzőnk, Németh Viktor családi tragédiája az egész öltözőt megrázta, élettársa autóbaleset áldozata lett. 

 „Mindenkit, az egész öltözőt, az egész akadémiát megrendítette az a tragédia, ami történt. Minden segítséget igyekszünk megadni Viktornak, amit ebben a helyzetben csak tudunk, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot, ez a lehető legfontosabb most” – mondta a KTE vezetőedzője és a KTE LA szakmai igazgatója, Szabó Tibor.

A KTE vasárnap 13:30-kor a PMFC vendégeként lép pályára, a találkozóra már készül a csapat. 

„Másként készülünk természetesen a hétvégi a meccsre, ez érezhető. A Makó ellen a srácok megmutatták, hogyan tudnak küzdeni, ha ezt az első perctől fel tudjuk vinni a pályára, illetve bátrabb, vállalkozóbb szellemű játékot tudunk nyújtani, akkor sikeresek lehetünk. Mindkét egyesület nagy múltra tekint vissza, a jelen ehhez mérten nem az igazi. A Pécs tavaly meg szerette volna nyerni a bajnokságot, idén már más stratégiát folytatnak, sok a fiatal játékosuk, más alapokra helyezték a klubot. Veszélyes, gyors és agresszív csapatról van szó ennek ellenére is.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók