Turi Zsolt nehéz mérkőzésre számít

A Szentlőrinc vezetőedzőjét kérdeztük. 

A Szentlőrinc SE vezetőedzője egyelőre pontszerzés terén elégedetlen csapatával, Kecskeméten pedig egy újabb nehéz meccsre számít. Céljuk továbbra is az, hogy az első hatban végezzenek a közép csoportban.

Szabó Tibor azt mondta a hétvégi bajnoki előtt, hogy a Szentlőrinc sokkal jobb csapat, mint amennyi pontot gyűjtött eddig. Ön is így élte meg az eddigi három fordulót?

Igen, én is úgy gondolom, hogy pontszerzés ügyileg nem kezdtünk jól. A SZEOL vendégeként végig irányítottunk, de negyedóra alatt elbuktuk a meccset, utána már nem tudtunk felállni. A Paks ellen minimum 15 ziccert hibáztunk el, alig-alig jutottak el a kapunkig, majd ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy jól eltalált távoli lövéssel ők szerezték meg a győztes gólt. Ez különösen fájó kudarc volt, ez a feszültség érezhető volt a játékunkon a Honvéd ellen is. Nem játszottunk olyan jól a kispestiek ellen, de azért így is nekünk voltak meg a helyzeteink. 2-0 után ugyan még szerzett egy gólt ellenfelünk, ami után akadtak veszélyes pontrúgásaik is, de végül sikerült nyernünk. Hiába nincs még pontjuk, szerintem a legjobb csapat volt, akik ellen eddig játszottunk. Kreatív, kulturáltan játszó, fiatal együttes, melyből egyelőre még hiányzik a kellő rutin a kapu előtt, de idővel ez is meglesz, és elindulnak szerintem felfelé.

Tavaly a 7. helyen fejezte be a bajnokságot a Szentlőrinc, idén milyen célokkal vágtak neki az NBIII-nak?

A célunk az első 6 hely valamelyikének megszerzése. A keretünk nagyjából egyben maradt, nyáron minőségi labdarúgókat tudtunk igazolni. Nem lesz egyszerű feladat, mert rengeteg azonos képességű csapat van a közép csoportban, nüanszok dönthetnek a végső helyezésekről.

Milyen információkkal rendelkezik a KTE-ről, milyen meccsre számít Kecskeméten?

Nézegettem összefoglalókat, szoros edzőmeccseket játszott a csapat már a Tiszakécskével, illetve a többi ellenféllel is a felkészülés alatt. Most sem számítok könnyebb összecsapásra, a helyzetkihasználás, illetve az akarati tényezők lehetnek nagy hatással a végkimenetelre. A Kecskemét hiába újonc, sok jó játékossal erősödött a keret, Tiszakécskéről is több olyan labdarúgó érkezett, akik egyértelműen erősítést jelentenek. Eddigi benyomásaim alapján egy stabil, kreatív ellenfelünk lesz, melynek megvannak a góllövői is, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk.

 

Szerző: Nyitray András