A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újabb dobogóst fogadnak a tartalékok

Az NB III. dél-keleti csoport 22. fordulójában a Körösladányi MSK lesz tartalékcsapatunk ellenfele vasárnap a Műkertvárosi Sportcentrumban. A fiatalok egy újabb dobogóssal csaphatnak össze.

A Körösladány ősszel kitűnően szerepelt a bajnokágban, így az élmezőnyben zárt a Békés vármegyei gárda. Tavasszal kicsit kisebb elánnal gyűjtögették eddig a pontokat, két döntetlen mellett egy-egy győzelem és vereség került a nevük mellé, legutóbb a Monortól kaptak ki otthon 1-0-ra. Ezzel együtt továbbra harmadik helyen állnak a bajnokságban. Virágh Ferenc együttese eddig jól teljesített a dobogósok ellen tavasszal, mert bár az ESMTK-tól 1-0-ra kikaptak idegenben a fiatalok, az éllovas Békéscsaba ellen ponttal zártak hazai pályán. Legutóbb Szegeden 1-0-ra tudtak nyerni alsóházi rangadón. Ősszel a Körösladányt is majdnem meglepték, a 87. percben még vezettek a rivális pályáján, de a hajrában a hazaiak fordítani tudtak, így 3-2-re nyertek.

– Ismét egy dobogós látogat hozzánk, így nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás, a papírforma is ellenfelünk mellett szól. Ennek ellenére a tavaszt nem kezdték jól, nekünk ezt kell megpróbálnunk kihasználni. Hazai pályán szeretnénk pontot, pontokat itthon tartani – mondta Virágh Ferenc.

A mérkőzés 11:00-kor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban, a belépés most is ingyenes.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók