A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újabb érkező Dunaújvárosból, Kis Balázs is a KTE HUFBAU játékosa

Jó felépítésű, 198 centiméter magas, rutinos középső védővel bővült a KTE HUFBAU kerete, Kis Balázs személyében Dunaújvárosból igazoltunk. A 25 esztendős játékos az utóbbi két szezonban alig hagyott ki mérkőzést a közép csoport egyik élcsapatánál.

Dr. Filus Andor és Kis Balázs

A szolnoki születésű játékos szülővárosában kezdett el futballozni, ahol majdnem végig is járta az utánpótlást, az U19-be lépve csapott le rá a Vasas, miután már a felnőttek közt is bemutatkozott. Három angyalföldi év után igazolt át az NBIII-as III. Kerülethez, ahol két szezon alatt 48 meccsen 5 gólt jegyzett. Innen Jászberénybe igazolt, ahol 21 meccsen 1 gólja volt, majd az utóbbi két szezont Dunaújvárosban töltötte, 46 találkozón 4 gólig jutott.

„Nehezen hoztam meg ezt a döntést, hiszen egy nagyon jó társaság alakult ki Dunaújvárosban, nehéz szívvel hagytam el a csapatot. Ugyanakkor nagyon pozitív volt számomra, hogy Gombos Zsolt is ragaszkodott hozzám, emellett komoly célokat vázoltak fel. Több játékost ismerek a keretből, ráadásul Puskás Gabi is érkezik velem, így nem lesz ismeretlen a közeg” – mondta Kis Balázs.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók