A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újabb fiatal érkezik Artner Dávid személyében

Kovács Kolos után egy újabb fiatal labdarúgóval bővül csapatunk kerete, a 18 esztendős Artner Dávid a Tiszakécske elleni edzőmeccsen már egy gólpasszt is adott, és természetesen az edzőtáborban is ott van a csapattal. 

A 2004-es születésű középpályás a Haladás, az ETO és az MTK akadémiáján is megfordult korábban, majd már a 2020/2021-es idényben, 16 esztendősen bemutatkozott a Pápa színeiben az NB III-ban. Szombathelyen az NB II-ben is megmutathatta magát, a legutóbbi idényt Nyíregyházán kezdte, majd Mosonmagyaróváron fejezte be, összesen hét bajnokin lépett pályára a másodosztályban a mögöttünk hagyott szezonban. 

– Szeretném először is megköszönni a szakmai stábnak a bizalmat, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez a klub bebizonyította az utóbbi két évben, hogy jó szakmai munkával és egységgel, szervezett és tudatos játékkal komoly eredményeket is el lehet érni. Az én célom az, hogy részese lehessek ennek én is, minél hamarabb bemutatkozhassak az NB I-ben, jó játékkal segítsem a csapatot. A társaság és a stáb nagyon jól fogadott, egy kemény periódust tudhatunk magunk mögött az utóbbi két héttel és a Tiszakécske elleni edzőmeccsel, mely jól sikerült számunkra – mondta Artner Dávid.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók