A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újabb rangadóval zárul a november, jön a kis Fradi

Nagyon nehéz és kemény periódusban van csapatunk, hiszen novemberben sorban játszottuk a rangadókat a mezőny első felébe tartozó, vagy éppen a dobogóért küzdő csapatokkal szemben. A Taksony, a Kozármisleny és az Iváncsa után most egy újabb élcsapatot fogadunk, az FTC II. lesz ellenfelünk vasárnap.

A bajnokság hivatalosan féltávhoz érkezett a 19. fordulóval, igaz, több csapatnak is vannak még elhalasztott mérkőzései. Ezzel együtt vasárnap már az előrehozott tavaszi szezon indul el, hiszen a Ferencváros ellen már a visszavágóra készülünk. A nyári szezonnyitón meglepett minket a fiatal, ám rendkívül jól szervezett ferencvárosi „fakó”, és végül 1-0-os sikerükkel otthon tartották a három pontot. Az azóta eltelt hónapok bizonyítják, nem egy fellángolásról, vagy egy kiugró bravúrról volt szó, a Máté Csaba irányításával dolgozó kis Fradi vezette is a bajnokságot, csupán kétszer kaptak ki eddig, jelenleg is a harmadik helyen állnak.

A KTE HUFBAU egy nehéz, ám annál sikeresebb periódusban van, hiszen novemberben minden mérkőzését megnyerte a csapat, közte a már bevezetőben említett rangadókat. Féltávnál így az élen állunk, ám ahhoz, hogy ezt megőrizzük, most is nagyon kellenének a pontok.

Az FTC II. elleni bajnoki is zártkapus lesz, közvetítés azonban most is lesz a kesport.hu-n.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók