A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újoncot fogadunk ezúttal

Vasárnap 13 órakor újabb hazai bajnoki mérkőzéssel folytatódik a szezon, hozzánk hasonlóan egy újonccal csaphatunk össze a Széktói Stadionban. Ellenfelünk a III. Kerületi TVE lesz.

A III. Kerületi TVE elég nagy hagyományokkal rendelkező klub, a 90-es évek végén még az élvonalig is eljutott az együttes. A 2000-es évek elején egy megszűnés után kellett elkezdeniük újra az építkezést, végül nyáron megnyerték az NBIII. nyugati csoportját, ezzel újra eljutottak a másodosztályba. A Kerület egyelőre az alsóházhoz tartozik, a 18. helyről várják a mérkőzést, de legutóbb 2-0-ra legyőzték a Siófokot. Keretük tele van NBI-es, sőt, válogatott rutinnal rendelkező játékosokkal, elég csak Czvitkovics Péter, Remili Mohamed, Egerszegi Tamás, vagy éppen a korábban KTE színeiben is szép sikereket elérő Bori Gábor és Rajczi Péter nevét említeni.

Újabb rendkívül emlékezetes héten van túl Szabó István csapata, mely előbb emberhátrányban játszott 1-1-es döntetlent Békéscsabán, majd szerdán az NBI-es Debrecent sikerült búcsúztatni hosszabbítás után egy 2-1-es sikerrel. A kupameccs természetesen plus terheléssel járt, a Kerület csak a jövő héten lép pályára a sorozatban, így más dolguk nem volt, mint erre a találkozóra készülni. Fontos lesz ennek szellemében minden tartalékot mozgósítani.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Nagyon érzelemdús volt ez a hét, amit én a békéscsabai meccstől számolok. Ott 10 emberrel tudtunk felállni, győzelmi esélyünk is volt, már ez sokat kivett a csapatból. Utána szerdán 120 perces, nagyon magas hőfokú kupameccset játszottunk a Debrecennel, melyen sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Számomra is kérdés most, hogy ezek után milyen teljesítményre leszünk képesek vasárnap. Bízom azonban a csapatomban, a srácok karakterében, szeretnénk ugyanis a közönséget megint kiszolgálni. A III. Kerületnél az a tudatos és szervezett munka zajlik most is, mely tavaly az NBIII-ban jellemezte őket, játékban időnként nagy rizikót is felvállalnak. Sok olyan futballistájuk van, akikkel korábban dolgozhattam NBI-ben is. Ahogy a DVSC kapcsán elmondtam, hogy tele vannak olyan játékosokkal, akik akár egyedül el tudnak dönteni egy meccset, ez igaz a Kerületre is. Nagyon fel kell kötnünk azt a bizonyos fehérneműt, ha itthon akarjuk tartani a három pontot, mert a valós teljesítmény most kezd kijönni a Kerületből, véleményem szerint sem a hátsó régióban van a helyük. Nagyon tisztelnünk kell az ellenfelet, de emellett nagy figyelmet kell fordítani saját magunkra is, mert két rendkívül nehéz találkozó után fordulunk rá erre a bajnokira.

Kemenes Szabolcs, a III. Kerületi TVE vezetőedzője: – A Kecskemét egy nagyon üde színfoltja ennek az NBII-nek, igazi meglepetés csapat. Tendencia is talán, hogy az utóbbi években a feljutók közül egy kiugróan teljesít. A Kecskemét jól rajtolt, ráadásul a látványra is adó focit játszanak a jó eredményeik mellett. A mi karakterünkhöz is jobban illik ez, szerintem egy „focis” meccsre van kilátás. A Kecskemét jelenleg jobban csinál nálunk valamit, de megpróbáljuk kihúzni a méregfogukat.

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek majd, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell majd fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára továbbra is ingyenes marad a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek majd, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jelenlegi szabályozások értelmében a sporteseményeket továbbra is csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy applikáción keresztüli bemutatással lehet látogatni, illetve a 18 éven aluli oltatlanok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével léphetnek be a stadionba, amit a biztonsági szolgálat ellenőriz a belépésnél.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkereknek

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók