A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újpesten is nyerni tudott a Kecskeméti TE

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Kecskeméti TE az Újpest FC vendége volt péntek este. Az idegőrlő hajrát hozó találkozón a vendégek ismét három ponttal gazdagodtak.

Tapogatózó játékkal indult a lila csapatok összecsapása, az első lövésre nyolc percet kellett várni, de Csoboth távoli bombája nem okozott riadalmat. A 12. percben az újpesti kapuba került a labda, egy szöglet után Szalai kotorta a hálóba a labdát a tömegből, de Andó-Szabó a VAR szobában dolgozók jelzésére végül nem adta meg a találatot szabálytalanság miatt. A 15. percben Szuhodovszki tekert rá 22 méterről egy szabadrúgást, ami kevéssel ment el a bal alsó mellett, Nikolics ugyanakkor rajta volt. Jó 20 perc után éledezni kezdett az Újpest is, Gouré lekészítése után Katona lőtt kevéssel a bal alsó mellé 16 méterről. Sokáig ezután mezőnyben gyűrték egymást a felek, de az utolsó negyedórát nagyon megnyomták a hazaiak. A 32. percben Katona ment el a bal oldalon, lapos beadása után Simon lőtt, de Nagy mentett a gólvonalon állva. A 35. percben Szabó beadása után Gouré lőtt 15 méterről kapásból, de nem talált kaput. A félidő hajrájában néhány meleg pillanat akadt még a kecskeméti kapu előtt, de mindig volt még egy ember, aki menteni tudott, így nem született gól a szünetig.

A második félidőt is igyekezett megnyomni az Újpest, az 54. percben Simon átlövése nem is volt veszélytelen, de Varga hárított. Egy perccel később már érvényes kecskeméti gól született, Tóth Barna húzott a tizenhatoson belülre a jobb oldalról két védő között, majd hatalmas gólt lőtt a hosszú felsőbe (0-1). Ez még jobban felpaprikázta az Újpestet, előbb Katona, majd Csoboth próbálkozott, de előbb Varga védett, majd az újpesti szélső nem talált kaput a húzogatások után. Az Újpest meddő fölényben volt, átlövésekkel és beadásokkal próbálkoztak a hazaiak, inkább kevesebb sikerrel. Ljujics és Mack is bátran lőttek, de ezek általában fölé mentek. A 80. percben aztán újabb vendég gól született egy labdaszerzés után, Szuhodovszki dobta a legjobb ütemben a jobbján érkező Katona elé a labdát, aki a hosszú alsót lőtte ki úgy, hogy két kapufát is érintett a labda (0-2).

A hosszabbítás elején alaposan felpörögtek az események, előbb Varga lökte fel ellenfelét, amiért büntető járt, Borello lövését azonban állal védte a kapus, így a földön maradt, ami után hosszasan ápolni kellett, végül agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. A maratonira nyúló hosszabbítás nem sokáig hozott játékot, egy magas labdára Meszhi ugrott fel az ellenfél játékosával, és annyira szerencsétlenül fejeltek össze, hogy annak nagy eséllyel arccsonttörés lett az eredménye. A végén ugyan Diaby még szépített egy beívelés után, de a Kecskemét három ponttal távozhatott (1-2).

Újpest FC–Kecskeméti TE 1-2 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 2852 néző. V: Andó-Szabó (Szert, Aradi)

KTE: Varga B. (Varga Á. 97.) – Nagy K. (Grünvald 71.), Szabó A., Belényesi, Szalai G., Zeke – Banó-Szabó (Katona B. 71.), Vágó L., Szuhodovszki (Meszhi 97.) – Tóth B., Szabó L. (Djuranovics 84.). Vezetőedző: Szabó István

Újpest: Nikolics – Szabó B. (Pauljevics 46.), Diaby, Csongvai, Antonov – Mack, Onovo (Ljujics 68.) – Simon K. (Borello 82.), Katona M. (Tallo 68.), Csoboth (Bjelos 83.) – Gouré. Vezetőedző: Milos Kruscsics

Gól: Diaby (104.) ill. Tóth B. (55., Katona B. (80.)

Milos Kruscsics: – Nem mondhatom, hogy bosszantanak a ma történtek, nem panaszkodhatom a játékosaimra. Egész egyszerűen ilyen a futball, nem tudtunk betalálni. Amíg legutóbb négy gólt szereztünk, ma hiába alakítottunk ki fölényt, semmi nem akart összejönni. Az első gól a tapasztalatlanságunkból fakadt, jobban kellett volna reagálni, ellenfelünk kihasználta ezt. Sok lehetőségünk volt, egyre több kockázatot is vállaltunk, mégsem találtunk be. A második gólt nehezen tudom megmagyarázni, ahogy az utolsó 15-20 percet sem. Bízom benne, hogy az ellenfél kapusával minden rendben lesz. A büntetőt róhatom fel egyedül negatívumként, több felelősséget kell vállalnia a pályán lévőknek, nem egy éppen beálló cserére kell bízni az ilyen helyzetet. Bízom benne, hogy a labdarúgás visszaadja majd azt, amit ma elvett tőlünk.

Szabó István: – Egyik szemünk sír, a másik nevet, mert könnyen lehet, hogy két játékost vesztettünk el hosszabb időre. Varga Bence agyrázkódás, Mihajlo Meszhi arccsonttörés gyanújával került kórházba. Első az egészég, most értük szorítunk. Jó érzés természetesen, hogy tudtunk idegenben nyerni. Erős csapatot tudtunk legyőzni némi szerencsével, az első 25 percben kifejezetten jól futballoztunk. A félidő második fele nem sikerült, ellenfelünk sok helyzetet tudott kidolgozni. Szünetben rendeztük a sorokat, jól reagáltunk az Újpest játékára, bátran kértem az egy az egyeket is a játékosoktól. Egy ilyen szituációból született meg Tóth Barna gólja is, aki magasra tette a lécet első élvonalbeli találatával. Egységes csapat vagyunk, ezért lehetünk sikeresek, most már az a legfontosabb, hogy két játékosunk is egészséges legyen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók