A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újpesten zárjuk az évet

Az OTP Bank Liga 17., egyben idei utolsó fordulóját rendezik a hétvégén, mely során a KTE az Újpest FC vendége lesz vasárnap. Csapatunk szeretné pozitívan zárni az őszt, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Az Újpest FC nyáron alaposan megerősödött, többek közt korábbi válogatottunk, Horváth Krisztofer is a Megyeri úton kötött ki, miután kölcsönszerződése lejártával megvette a Torinótól fővárosi klub. Mellette is rutinos, jó játékosok érkeztek, elég csak Piscitelli, Fiola, vagy éppen Brodic nevét említeni a rengeteg érkező közül. Ennek megfelelően ellenfelünk eredményesebb is lett, a fordulót a 6. helyről várja úgy, hogy utóbbi öt meccsén veretlen maradt, legutóbb Debrecenben nyert 2-1-re. Az Újpest rendelkezik a számok alapján a legjobb védelemmel, hiszen csak 13 gólt kapott. Hazai pályán az első forduló óta nem kapott ki riválisunk, igaz, ezúttal ennek minden előnyét nem élvezheti, hiszen egy korábbi büntetés miatt szurkolói támogatására nem számíthat ezúttal.

Kecskeméti részről pozitívum, hogy az utóbbi három meccsén veretlen maradt csapatunk, hosszú idő után ráadásul gólt sem kaptunk a DVTK elleni 0-0 alkalmával. Az ugyan biztos, hogy kieső helyen telelünk, de nagyon fontos lenne még pontot, pontokat gyűjteni, hogy minél jobb helyzetből vághassunk majd neki a tavasznak. Vágó Levente sárga lapok miatt eltiltását tölti, a régebb óta sérült játékosok közül Banó-Szabó Bence továbbra is rehabilitációját végzi, Varga Bence viszont felépült.

Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Kevés gólt kap az Újpest, jó védekezésük, az talán nekünk jelent némi előnyt most, hogy hazai nézők nem lehetnek. Amire viszont mindentől függetlenül szükség van, hogy tökéletes játékot nyújtsunk, stabilan védekezzünk, legyünk koncentráltak, ne hagyjunk területet az Újpestnek. Jól kell gazdálkodni az átmenetekkel, illetve megbecsülni a labdát, hiszen ha folyamatosan az ellenfélnél van, az idővel hozza a hibát is. Látjuk az Újpest erősségeit, de szeretnénk kihasználni azt, amiben gyengébbek.

Szurkolói információk

A zárt kapus büntetés a hazai szektorokat érinti, vendég drukkerek érkezhetnek a mérkőzésre. Az újpesti klubbal egyeztetve, biztonsági szolgálatuk kéréseit is figyelembe véve, a kecskeméti drukkerek ezúttal a megszokottól némileg eltérő módon vehetnek belépőket a mérkőzésre.

Online jegyértékesítés nem lesz, ezúttal csak személyes formában vásárolhatóak meg a belépők, a vendég pénztár 10:00-kor nyit ki, kapunyitás 11:30-kor lesz. A mérkőzés előtt a lakcímkártyákat ellenőrizni fogják a jegyvásárlásnál, így iratokat mindenképpen vigyenek magukkal drukkereink, ugyanis jegyet csak kecskemétivel lehet venni. A szektor a Labdarúgó utcáról közelíthető meg, parkolni a Megyeri úton és környékén tudnak drukkereink.

A belépők egységesen 5200 forintba kerülnek.

Fontos információ, hogy a Szusza Ferenc Stadionban a büfében csak bankkártyával lehet majd fizetni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók