A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Utoljára az élvonalban találkoztunk a Dunaújvárossal tétmeccsen

Két olyan klub találkozik majd vasárnap az NBIII. közép csoportjában, mely múltja és hagyományai alapján kiemelkedik a mezőnyből. A Dunaújváros 2000-ben bajnok, a KTE 2011-ben kupagyőztes volt, most azonban mindkét helyen az építkezés időszaka zajlik.

Az NBI-től együtt búcsúzott a a KTE és a Dunaújváros

A legszebb dunaújvárosi időszak a 90-es évek végére, illetve a 2000-es évek elejére tehető a magyar futballban. Az 1989 óta Dunaferr SE néven szereplő együttes nem először, de 10 év kihagyás után jutott fel az élvonalba, ahol rögtön ötödik lett, majd 2000-ben a város történetének első bajnoki címét ünnepelték már. Olyan klasszisok futballoztak ekkor újvárosi színekben, mint Tököli Attila, Salamon Miklós, Rabóczki Balázs, Orosz Ferenc, Zavadszky Gábor, Éger László, vagy éppen Igor Nicsenko. Minden szépnek tűnt ekkor, hiszen a nemzetközi porondon is megmutathatta magát a csapat, az arany után begyűjtött ezüstöt követően azonban egyre inkább gyengült az anyagi háttér, 2003-ban már amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan ki is esett a Dunaferr, mely innentől Dunaújváros FC néven folytatta. Nem sokáig, ugyanis 2009-ben kiesett és megszűnt a klub az NBII-ben. Az építkezést a megye I-ben, a Pálhalmával fúzióra lépve kezdte el az új klub, ahonnan 2014-re újra NBI-es csapatot építettek, mely azonban ezt követően rögtön két osztály esett vissza az NBIII-ba. Ennek ismét a bizonytalan gazdasági háttér volt az oka elsősorban, két negyedik hely után azonban kimondva is szeretne idén előrébb lépni a klub.

A múltban nem túl kecsegtető a mérlegünk ellenük, 1997 és 2005 között az NBII-ben találkoztunk a Dunaújvárossal, mutatónk három vereség mellett két döntetlen, és csupán egyetlen győzelem még 2003-ból. Az új időszámításban csak az NBI-ben rendeztek PASE – KTE párharcot, a 2014/2015-ös szezonban hazai pályán 0-0-os döntetlen született, idegenben azonban 2-0-ra nyerni tudtunk. Ezt az eredményt alighanem most is elfogadná mindenki.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók