A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vágó Levente: 18 meccs után nem szégyen kikapni

Bár a MOL Fehérvár FC elleni vereség után érthetően csalódottak voltak játékosaink, lógatni nem volt idő a fejeket, hiszen ma már a szombati, Paks elleni hazai bajnokira is kellett készülni. Csapatkapitányunk, Vágó Levente elmondta, 18 veretlen mérkőzés után nem szégyen kikapni Székesfehérváron, még ha bosszantó is annak módja.

– Egyet már aludhattatok a fehérvári vereségre, mennyire nagy a csalódottság még?

– Inkább az a fájó, hogy pont abból kaptunk gólokat, amire egész héten készültünk. Tudtuk, hogy a Vidi nagyon jó az átmenetekben, gyakoroltuk is, hogy labdavesztés után hogyan reagáljunk. Az első gólnál sajnos pont ebben hibáztunk, gyakorlatilag mi voltunk lövőhelyzetben, de megkontrázott minket és végig is vitte az akciót a Vidi. A második gól szintén egy sokszor átbeszélt szituációból született. Tisztában voltunk vele, hogy Stopira milyen jól fejel, és labdákkal ezért keresik is. Bosszantó ráadásul, hogy már nagyon kevés kellett volna a pontszerzéshez.

– Mi hiányzott esetleg a pontszerzéshez, hogyan érezted belülről a csapat játékát?

– A meccs elején egy picit kapkodtunk, de feljavultunk és rendben voltunk utána. Voltak viszont ki nem kényszerített hibáink, amikre a Vidi rendre kegyetlenül lecsapott, helyzeteket tudott teremteni. Picit több pontossággal elkerülhető lett volna, hogy ennyi helyzete legyen a Vidinek. Az utolsó tíz percben már akkora nyomás volt rajtunk viszont, hogy benne volt a hazai gól a meccsben, de hősiesen küzdöttünk, megtettünk mindent. Sajnos egy pontrúgásnál már nem koncentráltunk eléggé, és ezt meg is büntették.

– Hosszú idő után kapott ki újra a csapat, amire méltán lehettek büszkék, feltételezem Szabó István is utalt erre a lefújás után az öltözőben. Jól sejtem?

– Igen, azért 18 mérkőzés után egy Fehérvártól idegenben kikapni nem szégyen. Nagy dolognak tartom ezt a hosszú szériát, pláne azért, mert több meccset tudtunk ehhez hozzátenni az NB I-ben is, ami különösen nagy élményt volt.

– Már a következő feladat jön a Paks ellen, miként várjátok ezt a hazai mérkőzést?

– Bízom benne, hogy újra szép számú közönség előtt léphetünk pályára. Mi a magunk részéről mindent meg fogunk tenni a sikerért, nem szeretnénk ezt a pályát vesztesen elhagyni senki ellen sem. Kemény találkozó lesz, de ez esetünkben minden meccsre igaz. Ugyan sűrű periódusban vagyunk, de a felkészülésünk jól sikerült, a csapatunk átlagéletkora fiatal, ami ilyenkor előny, emellett fizikálisan is rendben vagyunk. A mester ráadásul nagyon jól tud rotálni, most is megtette, illetve erre a meccsre is tud akár, így abszolút pozitívan várjuk a találkozót.

– Sorsoltak a kupában, és még hazafelé tartva tudhattátok meg, hogy a Tiszakécske elleni megyei rangadóra kerül majd sor. Mik voltak az első reakciók?  

– Ez egy pikáns párharc, ami olyan szempontból előnyös számunkra, hogy nem kell messzire utaznunk. Ugyanakkor hatalmas csata várható, hamisítatlan kupameccsre számítok. Szeretnénk természetesen továbbjutni, magam részéről már várom a derbit.  

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók