A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vágó Levente: Az a célunk, hogy Kecskeméten jó foci legyen

A KTE HUFBAU csapatkapitánya örült a kicsit több pihenőnek, de már nagyon várja a hétvégéi bajnokit, mely vasárnap 17 órakor kezdődik a Siófok ellen a Széktói Stadionban. Vágó Levente bízik benne, hogy újra ki tudják szolgálni a szurkolótábort.

-Mivel töltötted a bajnoki szünetet?

-A pihenő mindenkinek jól jött, ha nem is hosszú szünetről beszélünk, hanem csak erről a pár napról. Kellet ez mentálisan és fizikálisan is, hiszen kemény munkán vagyunk túl eddig minden téren. Jól jött nekem is a feltöltődés, több időt tud az ember szentelni a családjára, a hobbijára és a kikapcsolódásra. Ezek is nagyon fontos dolgok egy profi sportoló életében.

-Kell ilyenkor beszélni visszazökkenésről a munkába?

-Ez senkinek sem okozott gondot, inkább úgy fogalmaznék, hogy én személy szerint már nagyon várom a Siófok elleni bajnokit. Jobb úgy dolgozni és edzeni, hogy tudom, a hétvégén tétmérkőzés vár rám. A csapatban szerencsére mindenki ilyen felfogású, ráadásul eddig csapatszinten rendben van a teljesítményünk. Ilyenkor mindig könnyebb úgymond visszarázódni.

-Szóba hoztad a teljesítményt. A szünetig eltelt időszakot hogyan értékelnéd?

-Az eddig szereplés teljesen rendben van minden téren, jó focit játszottunk és eredményesek is vagyunk. Picit csalóka ez, mert többször léphettünk pályára itthon, ez azért nagy előny. Ugyanakkor nem árt azt is hozzátenni, hogy talán a két legjobb csapathoz utaztunk, de ott is eredményesek tudtunk lenni. Amit Szabó István kért tőlünk, azt maximálisan betartottuk eddig, ennek meg is lett az eredménye. Talán lehetett volna benne egy kicsit több is, de nem szabad telhetetlennek lenni, sok csapat képes idegenben is ugyanazon a szinten futballozni, mint saját pályáján.

-Vasárnap a Siófok, szerdán a Budafok jön a Széktói Stadionba, tehát folytatódik a hazai sorozat. Hogyan készültök ezekre a meccsekre?

-Két hazai találkozó következik megint, de most még csak a Siófokkal törődünk, nekünk mindig a következő meccs a legfontosabb. Nem téma a múlt, nem téma a jövő sem, csak az aktuális feladatra koncentrálunk. A szakmai stáb maximálisan felkészített minket most is az ellenfélből, véleményem szerint egy nagyon jó csapatról van szó, tele rutinos játékosokkal, nem is tudták még őket legyőzni. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy nekünk ez sikerüljön. Ami a sűrű versenynaptárt illeti, fizikálisan is fel van készítve a csapat, jó erőben vagyunk, komolyan dolgozunk, ez nem lehet probléma.

-Egyre többen és többen járnak ki a meccsekre, ezt nyilván ti is érzékelitek. Hogyan élitek ezt meg a pályán?

-A szurkolók minden klub életében nagyon fontosak, nekem ez hihetetlenül nagy pozitívum, hogy egyre többen vannak a meccseken, ez kevés helyen alakul így az országban. Ehhez persze kellett az eddigi jó szereplés is, de ez kölcsönös dolog, mert nekünk meg ők kellettek ahhoz, hogy ilyen jó eredményeket érjünk el. Minden játékosnak jól tud esni, ha támogatják és buzdítják. Nagyon nagy dolog lenne, ha ez a tendencia folytatódna, ehhez továbbra is jól kell teljesítenünk csapatként. Egy dolgot a legőszintébben mondhatok a csapat nevében, itt mindenkinek az a célja, hogy Kecskeméten jó foci legyen, ezért mindent meg fogunk tenni a játékostársakkal a pályán.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók