A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vágó Levente lett az ajkai meccs legjobbja

Újabb győzelmünk után megint megválaszthatjuk a mérkőzés legjobbját, szokásunk szerint a statisztikákra alapozó InStat számait vettük alapul.

Az ajkai meccs legjobb mutatóját csapatkapitányunk, Vágó Levente tudhatja magáénak (255-ös index), ebben 91 százalékos passzpontosság, illetve 75 százalékos párharc hatékonyság szerepel. Nem mellesleg, nagyon fontos gólt is szerzett középpályásunk. A dobogón hármas holtverseny alakult ki Vágó mögött Katona Bálint, Szabó Alex és Tóth Barna között (245-ös index). „Axel” gyakorlatilag megint hiba nélkül teljesített, hiszen passzai 90 százaléka hibátlan volt, míg párharcai 83 százalékát is sikerrel vívta meg. Katona Bálint szintén egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban, hiszen megszerezte első gólját a KTE színeiben, ráadásul mindössze három rossz passza volt az egész mérkőzésen. Tóth Barna két gólban vállalt főszerepet előkészítőként ezen a napon, így szintén hozzátette a magáét a támadójátékhoz.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók