A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vágó Levente: Megtiszteltetés, hogy itt futballozhatok

Csapatkapitányunk, Vágó Levente különös mérföldkőhöz érkezik, hiszen a Debrecen ellen 100. tétmeccsét játszhatja le lila-fehérben. Csapatkapitányunk két év alatt két osztály ugrott a csapattal, megszerezte mostanra első gólját is az NB I-ben, így a hétvégi meccs előtt kicsit vissza is tekintettünk nem hétköznapi, motiváló pályafutására.

Vágó Levente öröme (Fotó: Földi Imre/Nemzeti Sport)

Vágó Levente 30. születésnapjára gyakorlatilag góllal jutalmazta meg magát a Vasas ellen, nem csoda, hogy az érzelmek is elöntötték a kapuban landoló fejes után Angyalföldön.

– Kitörtek belőlem az érzelmek, hiszen nagyon régi vágyam volt már, hogy az NB I-ben futballozzak, illetve gólt tudjak elérni. Ez sikerült a Vasas ellen végre, ennek szólt természetesen ez a nagy öröm is. Vártam már, Szabó István viccesen mondta is, hogy itt volt már az ideje – mondta Vágó Levente.

„Lecsó” már nagyon fiatalon bemutatkozott a felnőtt futballban Szegeden, de kiteljesedését egy műtét lassította le igen fiatalon. Ekkor mér azért is nagyon küzdött, hogy egyáltalán profi labdarúgó válhasson belőle.

– 16 évesen már az NB III-ban tudtam játszani Szegeden, ennek egyébként érdekessége, hogy annál a Tóth Ákosnál mutatkozhattam be, aki most a KTE sportigazgatója, de már többször is dolgoztunk együtt vele. Sajnos a legfontosabb korban, amikor a játékpercek leginkább kellenek, akkor jött egy műtét. 18 évesen porckorongsérvem volt, emiatt kimaradt majdnem két év a futballból, ami persze hiányzik, meglettem volna nélküle. Így alakult viszont, azon dolgoztam inkább a kesergés helyett, hogy minél erősebben térjek vissza, és egyáltalán profi játékos lehessek.

Vágó Levente 2019-ben került egy válaszút elé több évnyi NB II-es futball után. Eldönthette, hogy azt az irányt követi, amit addig is, vagy belevág valami teljesen újba. Így igazolt Kecskemétre.

– Mosonmagyaróváron mindkét szezonban az volt a célunk, hogy maradjunk bent, utólag visszagondolva már annyira nem is bánom, hogy másodjára ez nem sikerült, mert akkor nem kerültem volna Kecskemétre. Több út állt előttem a lehetőségeimnek megfelelően, vagy maradok egy kiesés ellen küzdő NB II-es csapatban, vagy egy olyan NB III-as klubhoz igazolok, ahol komoly a jövőkép és magamat is fel tudom építeni. Utóbbit választottam.

Nehezen indult a kecskeméti időszak, hiszen az első évben nem jöttek az eredmények, majd a járványhelyzet miatt lefújták a bajnokságot, majd második nekifutásra ugyan az alapcélt, a feljutást elérte a csapat, de az iváncsai „bajnoki döntő” mai napig fáj kapitányunknak.

– Az első évben nem volt kimondva, hogy fel akarunk jutni, de sokat vártak tőlünk, ehhez szinte minden adott is volt. Kemény időszak volt, de ebből is erőt merítettünk. Egy évvel később mindannyian azt szerettük volna már, hogy aranyéremmel a nyakunkban jussunk fel, ehhez képest csak azért jött ez össze, mert az Iváncsának nem volt licence. Utólag visszatekintve viszont ez így is egy hatalmas lépés volt a klub életében, és örültünk is neki, de abban a pillanatban nehéz volt feldolgozni, hogy elveszítettünk egy bajnoki döntőt, amin nyernünk kellett volna. Ezzel már nem kell foglalkoznunk szerencsére, büszkék lehetünk arra, hova jutottunk el onnan – mondta Vágó Levente.

Még az NB III-ban (fotó: kesport.hu)

Az NB II-ben gyakorlatilag villámrajtot vett a csapat, mely a szezon végéig kitartott, így azonnal sikerült feljutni az NB I-be. Sokan egy-egy sikerhez kötik azt, hol harcolta ki a feljutást a csapat, de Vágó Levente szerint ez már a téli felkészülés alatt benne volt a fejekben tudta alatt. A Szentlőrinc elleni 7-2-es siker, illetve az álom megvalósulása pedig feledhetetlen marad.

– Télen egy hotelben tartottunk összetartást, ahol Szabó István megkérdezte mindenkitől, hogy mi a célja a jövőben. Akkor már sokan megfogalmazták azt, hogy ezt meg lehet csinálni, mert megvan hozzá a csapategység. Nem voltunk feljutó pozícióban, de már éreztük, hogy annál sokkal több van ebben, minthogy elérjük a biztos bennmaradást, ami az alapcél volt. Próbáltunk új célokat állítani saját magunk elé, illetve a vezetőség is. Nekem az tetszett, hogy ott már hittünk magunkban, és mertünk nagyot álmodni. Felfoghatatlan volt a szezon, az is, ahogy azzal a 7-2-es sikerrel lezártuk. Mi adtuk az NB II. gólkirályát is, ami megmutatja, milyen látványos futballt játszottunk. Azt a napot úgy zártuk minden szempontból, ahogy szerettük volna, egyben feledtette is az egy évvel korábbi eseményeket is. Életünk végéig velünk lesz az az este – tekintett vissza Vágó Levente.

Vágó Levente 2022-ben feljutott, bemutatkozott az NB I-ben, a Ferencváros és az Újpest legyőzése között apa lett, majd 30. születésnapja után nem sokkal első gólját is megszerezte az élvonalban. Nem semmi teljesítmény, pláne annak tükrében, hogy játékosunk tudta, ő a munkában és a csapatban kell, hogy higgyen.

– Egy-két évvel ezelőtt biztosan kinevettem volna azt, aki azt mondja, ez mind megtörténik velem, pláne ilyen rövid idő alatt. Elképesztő, ez egy álomvilág jelenleg számomra. Akkor lesz persze keretbe is foglalva, ha a szezon végén úgy jöhetünk le a pályáról, hogy továbbra is NB I-es klub a KTE – mondta kapitányunk. Tisztában voltam vele, hogy én úgy lehetek legnagyobb eséllyel NB I-es játékos, ha feljutok. Engem már aligha vásárolt volna ki egy élvonalbeli csapat, az én utam az volt, hogy úgy teljesítsek a másodosztályban a klubommal, hogy átlépjük az élvonal kapuját. Nekem nem adatott meg, hogy 20 évesen már itt legyek, de hinnem kellett és hittem is benne, hogy egyszer megadatik. Meg tudtuk csinálni, amihez kellett egy ilyen nagyszerű klub, ami engem is segített és közösen véghez tudtuk vinni. Nagyon sokan vártuk ezt a pillanatot a csapatból egyébként, pontosan ezért is sikerülhetett. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen utat jártunk be, ahogy az is, hogy idejön Magyarország legnagyobb klubja, a Ferencváros, és mi meg tudtuk verni őket.  – mondta Vágó Levente.

A csapatkapitány büszke arra, amit elért a klubbal, és szeretné tovább folytatni a remek szereplést. Hétvégén különösen fontos meccs következik számára, hiszen 100. alkalommal lép pályára lila -fehérben.

– Izgatottabb vagyok, emellett nagyon örülök, hogy ez a szám összejöhet. Nagyon gyorsan elértem, ha nincs a járvány, akár előbb is meglehetett volna, szerencsére a sérülések is elkerültek. Eddig két és fél évet futballoztam a leghosszabb ideig egy helyen, most a negyedik szezonomat kezdtem már el Kecskeméten. Büszkén merem mondani, hogy itt érzem magam a legjobban, megtiszteltetésnek veszem, hogy itt játszhatok. Hogy ezt csapatkapitányként tehetem meg, az a hab a tortán. Szeretném, ha ez minél tovább így is maradna.

A DVSC ellen legutóbb 1-1-es döntetlent játszottunk idegenben, így Vágó Levente szerint most is két lábbal a földön kell állniuk.

– Debrecenben legutóbb döntetlent játszottunk, azóta hatalmas fejlődésen mentünk át csapatként. Ellenfelünknél volt egy edzőváltás, vélhetően más játékot is fognak játszani ahhoz képest. Nem gondolom ugyanakkor azt, hogy csak azért, mert jelenleg a második helyen állunk, mi vagyunk a favoritok. Ennek ellenére úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk – zárta gondolatait.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók