Csapatkapitányunk járomív törés miatt az utolsó fordulókban már nem léphetett pályára az előző évben, ám annál éhesebben vetette bele magát a munkába januárban. Vágó Levente szerint mindenki nagyon motiváltan tért vissza, hiszen meg akarják mutatni, hogy nem ott van a helyük a tabellán, ahol jelenleg állnak.
– Sportos családhoz tartozol, így feltételezem az ünnepek számotokra egy ritka alkalom arra, hogy mindannyian együtt legyetek. Hogyan telt a pihenő?
– Jó volt a családdal lenni, hiszen egyik testvéremmel sem egy helyen élünk, édesapám is Erdélyben dolgozik. Most viszont össze tudtunk jönni Szegeden, és karácsony után is több időt tudtunk együtt tölteni, mint az év többi napján. Nekem hosszabb volt most sajnos a szünet, mert az utolsó négy fordulóban már nem tudtam pályára lépni, ezért máshogy kellett a pihenésre is figyelni. A kiadott otthoni munka mellett sem volt szabad annyira leállnom, mint a többieknek, aktívnak kellett lenni, hogy utolérjem magam. Ez volt a cél, szerintem sikerült is, de azért a feltöltődésre is volt időm.
– A sérülésed a múlté?
– Igen, ezt kijelenthetem. A sérülésem óta nem játszottam, így majd az első párharcoknál az első meccsen meglátjuk, hogy mennyire is van így. A csont teljesen összeforrt, a műtét nyomai is eltűnőben vannak, szóval maximálisan rendelkezésre állok. Bírtam ugyan edzeni szinte végig, de sokáig nem a csapattal, mert kimaradtak a kontakt elemek, nehogy esetleg újra megsérüljek. Élvezem, hogy most már mindent csinálhatok, a srácokkal lehetek folyamatosan, mert tényleg ki voltam már rá éhezve.
– Milyen a munka jelenleg?
– A felkészülés rövid, nem véletlen volt otthoni munkára is kiadva futás és erősítés, hogy ne a visszarázódással teljen az idő, amikor visszajövünk. Ezzel időt nyertünk, hiszen ahogy visszajöttünk, azonnal készen is álltunk a komolyabb munkára. Az edzések mennyisége most még sokkal több, mint szezon közben, illetve az intenzitás is más. Kemény munkát végzünk, hiszen az edzések darabszáma mellett az azokon megtett táv sem kevés, de ilyenkor ennek van itt az ideje, még többet kell dolgoznunk, hogy a második félévünk jobban sikerüljön.
– Az érkezőket hogyan fogadtátok, mennyire sikerült megismernetek őket?
– Nagyon örülünk, hogy a vezetőség minden követ megmozgat, hogy erősödjünk. Botka Endrét nem kell bemutatni, egy más kaliberű játékosról beszélünk, aki 30-szoros válogatott, hatalmas nemzetközi rutint szerzett emellett a Ferencvárosban is, rengeteg meccs van a háta mögött. Tudása és tapasztalata is nagyon sokat jelent nekünk. Driton Camajt is jól ismerjük, hiszen évek óta Magyarországon játszik, ugyancsak egy válogatott játékosról van szó, akinek extra képességei és adottságai vannak. Michael López eddig még nem játszott Magyarországon, így vele az ismerkedési fázisban vagyunk, ehhez biztosan kell egy kis idő mindkét részről.
– Szombaton már edzőmeccs vár rátok, milyen hangulatban készültök, illetve mi jellemzi a napi munkát?
– Természetesen várjuk már, hogy újra pályán lehessünk, egészen biztosan Gera Zoltán is hamarosan elmondja, mit vár tőlünk első nekifutásra, ahogy azt egyébként is meg szokta tenni. Az látszik, hogy mindenki sikerre éhes, meg akarjuk mutatni, hogy nem ott van a helyünk a tabellán, ahol most állunk. Sokan vagyunk jelenleg, így óriási a harc a csapatba kerülésért, illetve azért, hogy egyáltalán ide tartozhasson valaki. Ez érződik, de a konkurencia csak előrevisz minket.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu