A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Varga Ádám érkezik a kapuba

Fiatal, de már rutinos kapus csatlakozott csapatunk keretéhez, Varga Ádám a Ferencvárostól érkezik a szezon végéig kölcsönbe Kecskemétre.

A 23 esztendős hálóőr ferencvárosi nevelés, a zöld-fehérek színeiben is mutatkozott be a felnőttek között először a tartalékok közt a 2016/2017-es szezonban. Az élvonalban több alkalommal is meccskeretbe került, végül 2019 májusában egy Puskás Akadémia elleni találkozón tudott debütálni, így magyar bajnoknak mondhatja magát. 2019 nyarától három idényt töltött Soroksáron, ahol összesen 70 bajnokin állt a kapuban a korosztályos válogatott játékos.

– Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen ezt is egy újabb jó lépcsőfoknak tekintem a karrieremben, hiszen az NB I.-ben folytathatom. Gyorsan befogadtak a srácok, az öltöző nagyon egyben van, ez biztosan az egyik erősségünk lesz. Mindenkin lehet látni, hogy egy a célunk, ezért dolgozunk, de minden adott az egyéni fejlődéshez is. A kapus szekció kifejezetten erős, két nagyon jó poszttársam van, a maximumot nyújtjuk az edzéseken, így tudjuk egymást is felfelé húzni Trepák Attila segítségével. Természetesen az a célom nekem is és nekik is, hogy minél többet tudjunk védeni, segítsük a csapatot, ez egy jó kis „csata” lesz – mondta Varga Ádám.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók