A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Varga Bence: Együtt tartottuk itthon a pontokat

Varga Bence szenzációs teljesítményt nyújtott ezúttal is a kapuban, az Újpest elleni 1-0-os siker alkalmával tavasszal már másodjára húzta le a rolót, ráadásul egy büntetőt is hárított.

– Természetesen Lukács Dani, hiszen ő rúgta az egyetlen gólt, de igazából ez egy csapatmunka volt ismét – mondta kapusunk arra a kérdésre vonatkozóan az M4 Sportnak, ki volt a meccs hőse. – A gyors vezetés után nem mindig tudtuk talán kézben tartani a meccset, hiszen az Újpest egy jó csapat, ugyanakkor csapatként jól menedzseltük a találkozót. Jól esnek az elismerő szavak a teljesítményemmel kapcsolatban, örülök, hogy jól ment a védés, de ez egy csapatjáték, együtt tartottuk itthon a pontokat. A stáb nagyon jól felkészítette az egész keretet, nem 11 emberre, hanem mindenkire számítanak. Ezért is történik az, hogyha kiesik valaki, akkor azonnal be tudják helyettesíteni a megfelelő puzzle darabot – mondta Varga Bence.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók