A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vármegyei derbivel zárul a szezon első fele

Vasárnap féltávhoz érkezik az NB III. Dél-Keleti csoportja, a 15. fordulóban a KTE II. a Tiszakécskét fogadja a Műkertvárosi Sportcentrumban. Az esélyek egyértelműen a vendégek mellett szólnak, de Virágh Ferenc és fiataljai nem feltartott kézzel akarnak pályára lépni az éllovas ellen. 

A Tiszakécske célja az idény előtt egyértelmű volt, azonnal szeretne visszajutni a klub a másodosztályba, melyhez először a bajnokságot kell megnyerni. Néhány botlást leszámítva, a Tisza-partiak magabiztosan robognak is céljuk felé, hiszen a forduló előtt négy egységgel vezetnek a Gyula előtt, 14 meccsükből 11-et megnyertek eddig. A "kis" KTE 9 egységgel a 14. helyen áll a forduló előtt. 

– A csapatok közti különbséggel természetesen tisztában vagyunk. Nem kérdés, nagyon jól szerepel eddig a Tiszakécske, nem véletlen állnak a tabella első helyén sem. Láttuk ugyanakkor, hogy nekik is tudnak kellemetlenséget okozni, pédául a hozzánk hasonlóan szereplő Hódmezővásárhely, ebbe kell kapaszkodnunk nekünk is. Minden csapatnak megvannak a maga erősségei, de a maga hibái is, ezeket kell megtalálnunk. Egy dolog biztos, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy tisztességgel helytálljunk – mondta Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője. 

A mérkőzés vasárnap 11 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban, a belépés szokás szerint ingyenes. 

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók