A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vasárnap az Iváncsának vághatunk vissza itthon

A hosszú hétvégén ismét hazai környezetben léphet pályára a Kecskeméti TE, csapatunk a középmezőnyben elhelyezkedő Iváncsát fogadja vasárnap a Széktóiban.

Van bizony tartozásunk a Fejér megyei együttessel szemben, hiszen ősszel pont nélkül maradtunk idegenben. A tavaly újoncként bronzéremig jutó Iváncsa idén valamelyest visszaesett, de a tavaszi szezonban kiegyensúlyozottan szerepelnek, három-három győzelem és döntetlen mellett csak egyszer kaptak ki.

Az őszi mérkőzést kevés helyzet jellemezte, a hazaiak végül büntetőből szereztek vezetést, majd a hajrában állították be a 2-0-os végeredményt. Érdekesség, hogy akkor nálunk Balog és Vladul sem volt bevethető, míg a másik oldalon Balogh László hiányzott, tehát mindkét együttes gólvágói nélkül volt kénytelen felállni. Az Iváncsa csatára most is csak a lelátóról követheti az eseményeket, akkor ötödik, most tizedik sárga lapja miatt lesz kénytelen kihagyni a párharcot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók