A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vattay Márton: A pályán elillant az izgalom

Vattay Márton számára emlékezetes maradhat az FTC elleni bajnoki, hiszen 2005-ös születésű középpályásunk első meccsét játszhatta az élvonalban a Groupama Arénában. Izgatottan várja a folytatást, de tudja, hogy továbbra is minden percért meg kell dolgoznia.

– Nem számítottam rá, hogy máris bemutatkozhatom, viszont nagyon örültem neki, amikor mondták, hogy jöjjek. Egy picit izgultam, mielőtt beálltam, de amikor a pályán voltam, akkor már nem volt idő ezzel foglalkozni. Jó volt ennyi ember előtt debütálni, csak azt sajnálom, hogy az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Elsőként anya és apa gratulált nekem, akik a helyszínen nézték a meccset, illetve az egyik legjobb barátom, aki szintén ott volt. Később megnéztem a telefonomat, ott is rengeteg üzenet várt már, a volt csapatomtól, az iskolából, családtagoktól és rengeteg baráttól. Elsőként mamámat hívtam, akinél Kazincbarcikán laktam – mondta Vattay Márton.

A Debrecen és a Győr elleni hazai bajnokikat is izgatottan várja, de tisztában van vele, hogy még sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy újra megmutathassa magát.

– Izgatottan várom a folytatást is, mely két hazai meccs lesz számunkra most, nekem csupa új élményt hozhat a játéklehetőség minden csapat ellen. Ettől függetlenül nem úgy kezelem ezt helyzetet, hogy akkor most innentől kezdve mindig játszani fogok, türelmes vagyok, tisztában vagyok vele, hogy minden percért keményen meg kell dolgoznom, ezen is leszek – tette hozzá Vattay.  

Folytatás péntek este 18 óra 50 perckor a Debrecen ellen a Széktói Stadionban. A jegyek már folyamatosan elérhetőek online!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók