Vereség a Jászberény ellen

A második félidőben háromszor volt eredményes a vendégcsapat.

Szombaton kora délután a Jászberény együttesét fogadta a Kecskeméti TE a Széktói Stadion műfüvesén. Az első 15 percben a vendégek voltak kezdeményezőbbek, az első lila-fehér veszélyeztetésre a 23. percben került sor, ekkor Balog fejelt, ám középre tartó kísérlete nem okozott gondot a hálóőrnek. A 40. percben Nánási maradt a földön, kifordult a bokája, őt a fiatal Vágó váltotta a hazai védelemben. A végére még két Vladul-helyzet maradt, utóbbit követő szögletnél Vágó fejelhetett közelről, ám elkerülte a labda a vendégek kapuját, így maradt a 0-0 a szünetre.

Rövid pihenőt követően folytatódott az edzőmeccs, és nem sok idő telt el, Vladul maradt a földön. Habár játékra jelentkezett, nem tudott sokáig fent maradni, helyére Tóth Roland érkezett, míg Markót Nádudvari váltotta. Az 56. percben egy tetszetős jászberényi kontrát tudott Sütő gólra váltani, 0-1. Öt minutummal később László beadása után nem tudott felszabadítani a kecskeméti védelem, Sándor volt szemfüles és eredményes, 0-2. Cserékkel próbálta felpörgetni Szabó Tibor a KTE támadójátékát, ez részben sikerült is, de a befejezéseknél vagy a kapus volt résen, vagy pontatlan megoldás született. A 80. percben Albert lépett ki jó ütemben, Mészáros csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül. A büntetőt Hevesi varrta be a kapu bal oldalába, 0-3. A végjátékban még két nagyobb helyzete akadt a Kecskemétnek, ám az eredmény nem változott.

Szabó Tibor értékelése: - Elkerülhető gólokat kaptunk, támadásban pedig veszélytelenek voltunk, habár voltak szép megoldások. Készülünk tovább, még két edzőmeccs vár ránk a bajnokság folytatásáig. Az új érkezők beépítése, és a hibáink kijavítása a legfontosabb most, hogy el tudjunk indulni felfelé majd tavasszal a tabellán.

Kecskeméti TE – Jászberény 0-3 (0-0)
felkészülési mérkőzés

Kecskemét: Mészáros – Bagó, Urbán, Nánási (Vágó 40.), Farkas – Markó (Nádudvari 55.), Terbe (Zámbó 70.), Zámbori (Szabó 62.), Takács (Peres 62.) – Balog (Kitl 70.), Vladul (Tóth R. 56.).