A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vereség a PAFC otthonában

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Puskás Akadémia vendége volt péntek este csapatunk. A hazaiak ezúttal otthon tartották a pontokat. 

Szabó István nem volt könnyű helyzetben, kisebb sérülés miatt Szalai Gábor és Szuhodovszki Soma is kimaradt, ugyanakkor a kispadra hosszú idő után legalább már leülhetett Banó-Szabó Bence hosszú kihagyás után. Eseménytelenül indult a meccs, nem találták egymáson a fogást a felek. Az első lövésre jó húsz percet kellett várni, ekkor Levi próbálkozott messziről, de Varga könnyedén fogta. A semmiből aztán mégis megszerezte a vezetést a PAFC, Corbu adott jó ütemű passzt a kiugró Colley-nak, aki Vargával szemben is higgadt maradt ziccerben (1-0). Sokáig megint a mezőnyharc dominált, sok taktikai szabálytalanság is tördelte a játékot. Az utolsó negyedórában megint a hazaiak voltak aktívabbak, főleg Levi, akinek távoli lövései ugyan nem értek célt, közeli fejesénél viszont hatalmasat kellett nyújtóznia Vargának. az első kecskeméti lehetőség a 43. percben adódott, Leoni oldalszabadrúgását Szabó csúsztatta meg, de ezt Markek megfogta.

Szünetben Tóth és Zsótér is játékra jelentkezett, Szabó István változtatott. Meg is nyomta a félidő elejét alaposan a csapat, alig egy perc elteltével Horváth beadását Iyinbor fejelte le Vágó elé, aki a jobb alsót nézte ki, de Markek odaért és kitolta. Az 53. percben Szűcs adott középre jobbról, Szabó futtából kapott bele a labdába, ami kevéssel fölé ment. Az 55. percben Szűcs fejelt le egy felívelést, Tóth azonban futtából alaposan fölé bombázott 16 méterről. A PAFC védekezésre és kontrákra rendezkedett be, de a 64. percben Nagy is megvillant, lövése azonban nem okozott komoly izgalmakat. A 66. percben Belényesi fordult volna kapura egy bedobás után, de nem tudta eléggé kapura húzni a labdát, majd két minutummal Zsótér tekerését fogta Markek. Ami kimaradt az egyik oldalon, az a másik oldalon nem: Colley tette a labdát Levi elé, aki aztán a balján üresen érkező Nagy elé passzolt, ő pedig a bal alsóba lőtt (2-0). Próbálkoztunk ezután, de szerencsénk sem, a 79. percben Belényesi fejelt közelről, de Markek újabb bravúrt mutatott be. A legvégén Nagy Olivér szabálytalansága miatt még büntetőhöz jutottak a hazaiak, s bár Nagy zsolt lövését Varga védte, a kipattanót a válogatott balhátvéd már belőtte (3-0).

Puskás Akadémia FC – Kecskeméti TE 3-0 (1-0)

Felcsút, 1000 néző. V: Karakó (Tóth II., Horváth R.)

PAFC: Markek – Maceiras, Szolnoki, Stronati, Ottewill – Favorov, Corbu (Pál B. 92.) – Soisalo (Slagveer 80.), Levi (Plsek 80.), Nagy Zs. (Markgráf 92.) – Colley (Gruber 85.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KTE: Varga B. – Szűcs K., Szabó A., Belényesi, Iyinbor (Nagy O. 76.), Zeke – Meszhi (Zsótér 46.), Vágó L., Leoni (Pálinkás 84.) – Horváth K. (Kiss B. 90.), Szendrei (Tóth B. 46.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Colley (22.), Nagy Zs. (70., 89. – a másodikat büntetőből)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók